Vállalatok

Három éve karbonsemleges a repterünk

NRGreport | 2020.01.27. 12:11

A Budapest Airport ismét kiérdemelte az ACI karbonsemleges minősítést; ezzel a budapesti repülőtér továbbra is tagja azon kevés repülőterek klubjának, amelyek a működésük során keletkező szén-dioxid kibocsátást teljes mértékben ellensúlyozzák – írja a vg.hu a Budapest Airport közleménye alapján.

Ez a rangos, harmadszorra is elnyert nemzetközi elismerés azt jelenti, hogy a vállalat – a repülőtéren működő partnereivel együtt – folyamatosan egyensúlyban tartja az energiatermelést és felhasználást, teljes mértékben ellensúlyozva a szén-dioxid kibocsátást. Ezt egyrészt a következetesen végrehajtott környezetvédelmi stratégiával, másrészt a fennmaradó kibocsátás kiegyenlítésével éri el.

Ezen felül a Budapest Airport csatlakozott a NetZero by 2050 elnevezésű kezdeményezéshez is, amelynek keretében vállalja, hogy nullára csökkenti a repülőtér működéséből eredő szén-dioxid kibocsátását. A cég a tervei szerint ezt már 2030-ra el is fogja érni – folytatja a vg.hu cikke.

Fotó: Budapest Airport

A repülőtér üzemeltetője a karbonsemlegesség érdekében számtalan környezetvédelmi lépést tett. 2015-ben alapította meg a Greenairport programot, aminek eredményeként – habár az utasszám az elmúlt öt év alatt 64 százalékkal emelkedett – az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás közel 50 százalékkal csökkent.

Ezt többek között azzal érték el, hogy korszerűsítették a terminálok és a kiszolgáló létesítmények légtechnikai- és klímaberendezéseit, több repülőtéri épület korszerű hőszigetelést kapott, és megújultak a fűtés- és melegvíz ellátó rendszerek is. Csökkentették a vezetékek hőveszteségét, amelynek köszönhetően évi 170 ezer köbméter földgáz felhasználása takarítható meg, ami mintegy 113 családi ház egész éves fogyasztásának felel meg.

Fotó: Budapest Airport

A légikikötő területén belüli és kívüli közlekedést is bevonták a Greenairport programba: a saját és a földi kiszolgáló partnerek flottájában is ösztönzik az elektromos járművek használatát. A munkatársak a Budapest Airport és az Oszkár közös fuvarmegosztó programjának segítségével is eljuthatnak a repülőtérre és egy elektromos autó töltőállomást is átadtak a 2. Terminál közelében, támogatva ezzel az utasok e-mobilitását – írja a vg.hu.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.