NRGreport
Menü

A közel-keleti átállás kihívásai

Trading | NRGreport, Szalontay Mihály | 2020-02-09 06:22

Azt már megszoktuk, hogy az olajpiac egyensúlyát felboríthatják a geopolitikai csaták sokkhatásai, de ezek eddig a kínálatot fenyegették. Idén megjelent egy új tényező is: a kereslet csökkenése, ami a szakemberek szerint a legfőbb veszélyforrássá fog előlépni az elkövetkezendő évtizedben. Erre viszont egyáltalán nincsenek felkészülve a világ olajkészleteinek közel kétharmada felett rendelkező közel-keleti országok.

Az olajárak 15 százalékot zuhantak januárban a kínai koronavírus járvány kitörésének nyomán. Ez volt az utóbbi 30 év legnagyobb áresése az év első hónapjában - emlékeztet az Oil Prices szakportál.  Mindez pedig annak ellenére következett be, hogy gyakorlatilag teljesen kiesett a líbiai kitermelés január közepétől. A nemzetközi közösség által elismert kormány megdöntése érdekében harcoló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) ugyanis bevetette a teljes exportblokádot, lezárva az olajmezőket és terminálokat. Míg a 2011-es arab tavasz idején a líbiai kitermelés visszaesése még 120 dollár fölé nyomta az árakat, addig most napi 1 millió hordó vagyis több mint a globális kínálat 1 százalékának kiesése sem tudta megállítani az áresést a piacon. A piaci szereplők ugyanis biztosak abban, hogy a kínálati oldalon még bőven van tartalék a hiány fedezésére. Akár az amerikai palaolaj kitermelésből, akár az OPEC vagy az oroszok felhozatalából, amit közösen korlátoztak, éppen az árak stabilizálása érdekében. A koronavírus járvány miatti kereslet kiesést viszont nem tudják majd pótolni.

A fúrás az OPEC-et is fúrja

A legnagyobb észak-afrikai, közel-keleti és dél-amerikai kitermelőket tömörítő OPEC olajkartell Moszkvával együtt igyekszik megnyugtatni a piacokat arról, hogy az olajkorszak alkonyáról szóló hírek még koraiak. Azzal érvelnek: a személy- és teherautók, hajók és repülőgépek, a petrolkémia, valamint a műanyagok gyártása, akkora keresletet generál, ami még ezen évszázad közepén is túlmutat. A nyersolajban gazdag közel-keleti országok nem tartanak a kitermelők közötti versenytől sem. A szaúdiak felhozatali költségei, a Saudi Aramco, a világ legnagyobb készletekkel rendelkező olajcégének, tavaly novemberben közzétett adatai szerint 3 dollár körül mozognak hordónként. 

Forrás: Pixabay

A magabiztos jóslatok ellenére azonban a közel-keleti térség szinte összes nagy kitermelője elkezdett felkészülni az olaj utáni korszakra. A logikus az lenne, hogy annyi nyersanyagot hozzanak felszínre, amennyit csak tudnak, ameddig még lehet. Ezzel azonban további árzuhanást idéznének elő, ami jelentős bevételektől foszthatja meg őket. A szaúdiak ezért tavaly decemberben hozzáláttak a Saudi Aramco-részvények 1,5 százalékának értékesítéséhez a tőzsdén, ami 25,6 milliárd dollárt hozott.  Ez volt a legnagyobb volumenű nyilvános értékesítés eddig, amelynek bevételét Mohamed bin Szalmán koronaherceg az ország gazdaságának átállítására szeretné fordítani. A zöld energiát azonban még mindig nem kezelik úgy, mintha a létüket veszélyeztetné. Egyelőre csak úgy beszélnek a napenergiáról, mint olyan lehetőségről, amellyel csökkenteni lehet az otthoni olajfogyasztást, s így többet lehetne exportálni a nyersanyagból.

A bahreini kísérlet

A Katar és Szaúd-Arábia közötti tengerszorosban fellelhető miniállam, Bahrein figyelemre méltó kísérletbe kezdett a bevételei diverzifikálása érdekében. Felépítette a világ egyik legnagyobb alumíniumkohóját, amelynek a hivatalos adatok szerint 1,5 millió tonna az éves kapacitása. Ez több mint a globális termelés 2 százaléka, ami nem lebecsülendő eredmény egy mindössze 1,5 millió lakosú országtól. Ráásásul a dolgozók 90 százaléka helyi állampolgár.

Ez azért is meglepő, mert a közel-keleti olajországokban a munkavégzést többnyire inkább külföldiekre bízzák. A hivatalos szaúdi statisztikai adatok szerint tavaly az ország 13 millió foglalkoztatottja közül csak 3 millió volt a helyi munkavállaló, miközben 1 millió szaúdi polgár éppen állást keresett vagyis az aktív helyi lakosok körében a munkanélküliség 12 százalék feletti, szemben a Bahreinben feljegyzett 3 százalékkal. Ami annak is köszönhető, hogy itt működik egy nyugati értelemben is elfogadható csődtörvény, valamint engedélyezték a száz százalékos külföldi tulajdonú vállalkozásokat is. A szaúdiaknál ugyanakkor a lakosság kétharmadát gyakorlatilag az állam tartja el: vagy állami állásban foglalkoztatva őket, vagy havi juttatással az Állampolgári Számla programon keresztül.

Most jutottunk el a közel-keleti olaj kitermelésének tényleges árához. Az önköltséghez ugyanis hozzá kell számítani azokat a szociális kötelezettségeket, amelyeket az olajországok államai magukra vállaltak a társadalmi béke megőrzése érdekében. A helyi polgároknak nem kell beszállniuk a nemzetközi versenybe a munkaerőpiacon. Állami burokban élnek, amely garantálja a megélhetésüket. Természetesen az olajbevételekből, ám a jelenlegiek nem fedezik a kiadásokat. Erre utal, hogy a Financial Times szerint a közel-keleti térség országai bocsátották ki a legtöbb államkötvényt az utóbbi három évben a feltörekvő országok közül. A szaúdiak eladósodottsága 2016 óta a négyszeresére nőtt, ami még mindig a GDP 25 százaléka alatti szintet jelent, de a tendencia aggasztó. Ezt igazolja, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő a szaúdiak tavalyi költségvetési hiányát a GDP 6,7 százalékára becsülte, az előző évi 5,9 százalék után.

Az eladósodottság növelése azonban nem oldja meg a szerkezeti problémákat, és csak akkor van értelme, ha a térség országainak vezetése így időt tud nyerni ahhoz, hogy felkészítse gazdaságát és polgárait arra a korszakra, amikor elapadnak az olajbevételek.

Címlapkép forrása: Saudi Aramco

NRGreport, Szalontay Mihály