Trading

Négyéves mélypont közelébe csökkent a kőolaj világpiaci ára

NRGreport | 2020.03.17. 10:03

Azt követően zuhant még lejjebb, hogy a járvány nyomán az amerikai Federal Reserve és a világ más nagy központi bankjainak összehangolt lépései sem tudták megnyugtatni a befektetőket, emellett pedig megjelent, hogy Kína ipari termelése 1990 januárja óta soha nem látott ütemben, éves összevetésben 13,5 százalékkal zuhant január-februárban – írja az Index.

Az északi-tengeri Brent hétfő reggeli mélypontján 10,56 százalékos mínuszban, 30,21 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 8,38 százalékos veszteségben, 29,42 dolláron állt.

A Brent árának nagyobb mértékű csökkenésének fő oka a koronavírus által okozott súlyos európai helyzet. A WTI árát viszont az támogatja, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken utasítást adott a stratégiai olajtartalékok feltöltésére.

Az olajárak alakulására nem kevesebb hatást gyakorolt az is, hogy Szaúd-Arábia a múlt héten bejelentette, áprilistól növeli kitermelését és hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden olajtermékének árát.

Ennek előzményeként kudarcba fulladt az OPEC+ egyeztetése a kitermelés korlátozásáról ugyanis Oroszország nem támogatta a kitermelés további visszafogását a koronavírus-járványnak a keresletre gyakorolt negatív hatásainak kivédése érdekében, amire válaszul az OPEC felmondta a kitermelést jelenleg 1,7 millió hordóval visszafogó, március végéig érvényes megállapodást.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.