NRGreport
Menü

Visszahozhatja a műanyag evőeszközöket a koronavírus

Fenntarthatóság | NRGreport, Nagy Nikoletta | 2020-03-27 06:01

Világjárvány idején az a legbölcsebb dolog, ha kerüljük a tömeget, ami akár a kedvenc éttermünket is érintheti. Sokan esznek naponta étteremben, menüztető kifőzdében, számukra változásokat hozhat a járvány – vagy úgy, hogy nem esznek ilyen helyen egy ideig, vagy úgy, hogy jobban odafigyelnek a higiéniára. De ez akár azzal is járhat, hogy visszatérnek az egyszer használatos műanyag evőeszközök, poharak és tárolódobozok, és újra többet használhatunk belőlük.

Több weboldal is próbál tanácsot adni azoknak, akik gyakran járnak étterembe vagy kifőzdébe, és / vagy nem akarnak, nem tudnak saját magukra főzni. A járványhelyzet miatt ugyanis alapvetően érdemes kerülni az olyan helyeket, ahol közeli kontaktusba kerülhetünk emberekkel, és ilyen lehet az étterem is, még akkor is, ha egyébként nem egy túlzsúfolt vendéglátóipari egységről van szó. Az olyan gyorséttermek, ahol jellemzően nagyon sok ember zsúfolódik össze csúcsidőben, tényleg veszélyesebbek lehetnek a megszokottnál, de szakértők szerint az ennél kisebb helyekkel alapvetően kevesebb a baj, mint, tegyük fel, a tömegközlekedéssel, az állomásokkal, orvosi rendelőkkel vagy bevásárlóközpontokkal.

Alapvetően az éttermek felelőssége az, hogy járványidőszakban intenzívebben takarítsanak, fertőtlenítsenek, ügyeljenek a tisztaságra. Az új koronavírus alapvetően cseppfertőzéssel terjed, ami azt jelenti, hogy ételen keresztül például nem igazán lehet elkapni – más a helyzet azonban azokkal a tárgyakkal, amelyek az étteremben találhatók, és amelyeket mindenki megfog, aki ott eszik. Gondolunk itt a sótartóra, a szószos tubusokra, vagy akár az evőeszközökre is. Az új koronavírusról először az terjedt el, hogy nagyon rövid idő alatt elpusztul az ilyen felületeken, de friss kutatások szerint akár öt órán keresztül is túlélhet, ha megfelelők a körülmények.

Bár az éttermek nem tartoznak a különösebben veszélyeztetett helyszínek közé, egyre többen rendelik inkább az ételeket, ami azzal is jár, hogy megnő a műanyagcsomagolások mennyisége, ami a bolygó egészségére nézve nem éppen kedvező. Ráadásul az is előfordulhat, hogy az éttermekben fogyasztók inkább áttérnek a műanyag evőeszközökre, amelyeket mégis kevesebben fogdosnak össze, mint a fémből készülteket, annak ellenére, hogy utóbbinál is igen kicsi az esélye annak, hogy bárki rajtuk keresztül kapja el a vírust. Ráadásul sokan használnak eldobható fertőtlenítő kendőket is, amelyek megint felesleges hulladékot generálnak.

Egyelőre nem készült ugyan kutatás arra, hogy ez mennyire reális aggodalom, és arra sem, hogy ha így történik, mennyi plusz műanyaghulladékot jelent majd a mindennapokban – de azt érdemes megjegyezni, hogy a nem túl zsúfolt éttermekbe továbbra sem veszélyes járni, feltéve, ha alaposan kezet mos evés előtt is.

Címlapkép forrása: Pixabay

NRGreport, Nagy Nikoletta | Forrás: Kentucky.com; Eu.usatoday.com; Eater.com