NRGreport
Menü

Későbbi hiánnyal és áremelkedéssel üthet vissza a gáz- és olajárak zuhanása

Interjú | NRGreport, Major András | 2020-04-24 06:02

A tartósan alacsony világpiaci árak a kőolaj- és földgázkészletek későbbi kutatásának, termelésbe állításának projektjeit akasztja meg, a költségvisszavágás pedig hamarosan a készletek hiányával fenyegethet, ami újabb áremelkedést vonhat maga után – mondta el az NRGreport-nak Holoda Attila, az energetikai szaktanácsadó Aurora Energy Kft. ügyvezető igazgatója, a Mol korábbi igazgatója, az egykori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkára az NRG Reportnak. A szakember szerint az új magyar energia- és klímastratégia számos újdonságot tartalmaz a korábbihoz képest, ugyanakkor a szélenergiát hiányolja belőle, a megcélzott naperőmű kapacitást pedig túl nagynak tartja.

Mit gondol, a járványhelyzet hosszabb távon is befolyásolhatja az energia- és klímapolitikai terveket?

A mostani járványhelyzet az élet, a gazdaság és az ipar valamennyi területét érinti, nincs arra módja egyik szektornak sem, hogy kihúzza magát. Ráadásul az energetika területén több egyidejű válság is egybe csúszott, így a gáz és a kőolaj piacán túlkínálati válság már a járványt megelőzően is kialakult. A kőolaj fronton az orosz és szaudi érdekek csapnak össze, melyeknek valódi vesztesei az amerikai palaolajtermelők lehetnek egészen rövid távon is. A földgázpiacon szintén egy jelentős túlkínálat alakult, szinte gázlavina árasztotta el az európai és a távol-keleti gázpiacokat. Ez a két jelenség fogyasztói szempontból akár jónak is tűnhet, ám a tartósan alacsony világpiaci árak a kőolaj- és földgázkészletek későbbi kutatásának, termelésbe állításának projektjeit akasztja meg; most mindenki sórol, a meglévő készletek kitermelését maximálja, ám ez a költségvisszavágás hamarosan a készletek hiányával fenyegethet, ami egy újabb áremelést indikálhat mindkét piacon! Ez egy hullámvasút, ahol a csúcsok és mélyvölgyek egyensúlyát és amplitúdóját döntően átírhatja a járvány okozta jelenlegi keresletkiesés, de majd a járvány végeztével egy hirtelen feltámadó keresletnövekedés is.

A kormány az év elején új energia- és klímastratégiát fogadott el, mely alapvetően meghatározhatja a következő évtizedek hazai szakpolitikai intézkedéseit. Hogyan értékeli a stratégiát és az ebben kijelölt célokat?

A stratégia számos újdonságot tartalmaz a korábbihoz képest, de míg az ellátásbiztonság vagy az energiahatékonyság már az előző stratégiában hangsúlyos helyen szerepelt, addig új célként bukkan fel a korábban kissé hiszterizáltnak tartott klímavédelem, az innováció és a fogyasztó fókuszba helyezése, illetve annak felismerése, hogy a fogyasztó egyre nagyobb mértékben megjelenik mint termelő is - jellemzően a lakossági napenergia-termelésre utalva. Ez kétségkívül egy újfajta és pozitív megközelítést jelez, azonban kérdéses, hogy a különféle állami és szabadpiaci szolgáltatók és a felügyelettel és szabályozással megbízott energiahivatal ezt a megfelelő rugalmassággal lesz-e képes kezelni.

A teljes kép megismeréséhez azonban érdemes visszakanyarodnunk az első magyar Nemzeti Energiastratégiához, melyet 2011-ben fogadott el – akkor még - a parlament, mielőtt a kormány úgy határozott, hogy a döntést saját hatáskörébe utalja. Amikor 2011-ben megszületett az első stratégia, akkor az elfogadott dokumentum azt is tartalmazta, hogy azt háromévente felül kell vizsgálni. Ez azonban nem valósult meg, a folyamatos korrekció helyett politikai mismásolás folyt, s mostanra teljesen el is avult, így felülvizsgálat helyett közel tíz év után alkottak egy szinte teljesen új stratégiát.

A 2011-es stratégia céljait korántsem tudtuk maradéktalanul megvalósítani, némi malíciával azt is mondhatnám: talán szerencsénkre is. Hiszen akkori stratégia ugyanis például még a hazai bányászati aktivitás, az ásvány- és nyersanyagforrások kitermelésének fokozásával is komolyan számolt. A szándék nyomán indult vájárképzésre ugyanakkor mindössze néhányan jelentkeztek és még kevesebben végezték el. De mit is kezdenénk most az esetleg sikeres bányászképzésben kiképzett bányászokkal, ha most viszont a stratégiában nyoma sincs a bányászatnak?

Míg a 2011-es stratégia célja még egy szén-atom-zöldenergia összetételű energiamix kialakítása volt, mostanra kikerült belőle a szén; igaz, a szénhidrogéneknek - elsősorban a földgáznak - az új stratégia is jelentős szerepet szán, melyben a nukleáris és a megújuló energia - így a klímasemlegesség - is alapvető hangsúlyt kapott. A hazai megújulóenergia-termelést ugyanakkor nem csak volumenében kell növelni, de jellegében is. A jelenlegi felhasználás jelentős részét, 80-90 százalékát a biomassza adja, ezen belül pedig tekintélyes súlyt tesz ki az úgynevezett lakossági biomassza-felhasználás is, ami nem ritkán az olyan, a fizetési nehézségek miatt a normál közüzemi rendszerből kiszoruló fogyasztók tevékenységét takarja, akik egész egyszerűen elégetnek mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Erre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy klímabarát.

A korábbiakhoz képest a klímavédelem szempontja jóval nagyobb hangsúlyt kapott a dokumentumokban és a Paks II beruházás melletti érvként is felmerül. Mit gondol a nukleáris energia jövőbeli fenntartható energiarendszerben betölthető lehetséges szerepéről?

Az új stratégia nagy dicsérete, hogy kiderül belőle, a kormányfő és a kormány végül belátta, nem érdemes és nem is lehet szembemenni a klímaváltozással kapcsolatos elvárásoknak. Én ezt egyértelműen Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár érdemének tartom, aki annak idején még a REKK Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetőjeként komoly szerepet töltött be az előző energiastratégia összeállításában is.

A klímaszempont beemelésének pozitív hozadéka, hogy a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt kaphatnak az energiatermelésben a megújulók, miközben sajnos továbbra is kiemelt pozíciót szánnak az egyre elavultabbnak tűnő nukleáris energiának is. Félreértés ne essék: alapvetően atomenergia-párti vagyok, és bár a nukleáris energia valóban zéró emissziós technológia, ugyanakkor sok olyan egyéb probléma is kapcsolódik hozzá, melyekkel ez a dokumentum sem foglalkozik, mint például a kiégett fűtőelemek hosszú távú tárolása, vagy a Duna vizének hőmérséklete is és az emberi tényezők okozta balesetek elkerülhetőségének, kezelésének és „elhallgatásának” gyakorlata.

A technológia körüli hivatalos és nem hivatalos kommunikáció nem kielégítő, ami részben abból fakadhat, hogy a politika gyakran csak annyit ért az egészből, hogy ez valami veszélyes dolog, ezért hajlamosak inkább titkolózni, mintsem őszintén elmondani, mi is történt. Ami Paks II-t illeti, a kivitelezők kiválasztása sem tenderen, gazdasági megfontolások alapján történt, ez pedig önmagában rossz ízt adott a történetnek. A beruházás körüli politikai mutyizás számlájára írom, hogy míg 15 évvel ezelőtt a magyar lakosság még alapvetően atomenergia-párti volt, ma már nem vagyok benne biztos, hogy akár az 50 százalékot eléri a lakossági támogatók aránya.

Amennyiben megvalósul Paks II, egy ideig az ország áramtermelésének durván 70 százalékát is adhatja az atomerőmű, ami megítélésem szerint túlságosan sok. Különösen azért, mert fűtőanyagként nem saját alapanyagot használunk, hanem ki vagyunk szolgáltatva egy másik országnak, tehát energiafüggőségünk még fokozódik is. Abban sem vagyok biztos, hogy a VVER 1200 a legkorszerűbb reaktortípus a világon. Bár Csernobil óta nyilván az orosz technológia is sokat fejlődött, ugyanakkor a jelek szerint ez a fejlődés még mindig nem terjedt odáig, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az EU előírásainak megfelelő terveket tegyenek le az asztalra.

Valószínűleg lehetne sokkal hatékonyabban is atomerőművet építeni, de nem biztos, hogy az oroszokkal, és az sem biztos, hogy ilyen méretűt. Az atomerőmű ugyanis nagyon nehezen szabályozható. Miközben a már működő paksi blokkok 500 megawattosak és van belőlük négy darab, most két 1200 megawattos blokkot építünk, ami azt jelenti, hogy a rendszerben eddig lévő rugalmasság csökken, hiszen már csak 1200 megawattos egységeket fogunk majd tudni ki- vagy bekapcsolni, azt sem túl gyorsan. Márpedig a telepíteni tervezett több ezer MW fotovoltaikus kapacitásra tekintettel is kulcsfontosságú, hogy megmaradjon a rendszernek az a fajta rugalmassága, amely igazodik a pillanatnyi energiatermeléshez és a pillanatnyi felhasználáshoz.

Az már biztosan látszik, hogy fosszilis, elsősorban földgázos erőművek nélkül ezt a rugalmasságot nem fogjuk tudni biztosítani, ezért tévedés azt gondolni, hogy az energiaellátás „holnaptól” megoldható pusztán CO2-kibocsátástól mentes kapacitásokkal is (ráadásul egy korszerű gázos erőmű kibocsátása mindössze hetede a megújuló technológiák körébe sorolható biomassza erőműének). Nem mellesleg, a magyarországi tényleges energiafelhasználás kétharmada nem villamos energiában, hanem földgázban valósul meg. A lakosság gazdasági teherbíró képessége nem engedi meg, hogy ez az arány az elkövetkező 5-8 éven belül megforduljon. Fosszilis energiahordozókra tehát még hosszú ideig szükség lesz, földgázra a következő 15-20 évben még jelentős szerep vár elsősorban fűtési és villamosnergia kiegyensúlyozó energia hordozóként is, de akár szintetikus üzemanyag-termelésre is alkalmas lehet.

Mit tart a stratégia legnagyobb pozitívumának?

Az államtitkárság ügyesen felmérte, hogy ha a stratégia megvalósítását szolgáló cselekvési tervekre várunk, akkor azzal nagyon elhúzzuk az időt, ezért ebben a dokumentumban már szerepel az a 40 darab úgynevezett zászlóshajó projekt, mely a cselekvési terveket kiváltva, konkrét felelősséget és határidőket is kijelölve határozza meg a célok elérésének fő irányait.

Például az előző energiastratégia 2011-es elfogadását követően 7 évvel, csak 2018 júliusában fogadta el a kormány az ásványvagyon cselekvési tervet, ami ráadásul szintén nem volt mentes a nehezen számokérhető és konkrétumokat nélkülöző általánosságoktól. De említhetem az energiahatékonyság területét is. Az újhoz hasonlóan már az előző energiastratégia is az energiatakarékosság növelésének elsődleges területeként nevezte meg az épületenergetikai hatékonyság javítását, az elmúlt közel egy évtizedben mégsem tettünk sokat az épületek energiahatékonyságának javítása érdekében, pedig ennek kedvező hatása azonnal jelentkezne a szén-dioxid-kibocsátás csökkenésében is. A rezsicsökkentés néven ismert intézkedések ugyancsak nem segítették elő e cél elérését, az olcsónak sugalmazott energia nem az energahatékonyság és energiatudatosság irányába hat. Az új stratégia – nyilvánvalóan politikai elvárás miatt - a fő célok között említi ugyan a rezsicsökkentés „eredményeinek megvédését”, sokkal indokoltabb lenne ugyanakkor a rezsicsökkentésnek nevezett szemfényvesztés hátrányairól beszélni.

A stratégia célja a magyar energiaimport-függőség mérséklése is. Lát erre esélyt, különös tekintettel az ország orosz gázfüggőségére?

2017-ben és 2018-ban is voltak olyan napok, amikor a magyar villamosenergia-import aránya jelentősen meghaladta a 40 százalékot is, amiből a magyar fogyasztók semmit nem vettek észre. A magas importarány egyik fő oka a korábban tervezett erőmű-beruházások elmaradása, ezzel együtt én azt nem tartom olyan nagy problémának, ha tartósan 20-30 százalék között alakul az importunk. A magas importarány melletti biztonságos ellátásnak azonban feltétele a változatos importforrásokhoz való szabad hozzáférés, amihez az kell, hogy a szállítói útvonalak kellőképpen diverzifikáltak legyenek, hogy ne legyünk kiszolgáltatva egyik vagy másik országnak.

Az előző energiapolitika legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a határokon áthaladó infrastrukturális rendszerekben nagyon komoly előrelépések történtek, a határaink mentén pedig gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre állnak az elérhető energiaforrások. Ezzel együtt az EU-nak és a tagállamoknak a jelenleginél sokkal határozottabban kellene regionális együttműködésekben gondolkodniuk, elsősorban az energiaellátás, energiatárolás szempontjából. A regionális együttműködést azonban az a típusú -, egyébként nem csak Magyarországon meglévő - nemzetállami hozzáállás akadályozza, mely szerint "majd mi magunkat mindennel ellátjuk". Ezt a gondolkodást logikusan fel kellene váltania a regionális gondolkodásnak, ami az egyes országok munkamegosztásával jóval hatékonyabb megoldást jelentene.

Az orosz gáz és a Gazprom valószínűleg továbbra is domináns pozícióban lesz a magyar gázellátásban, és ennek nem az az oka, hogy valamit mi magyarok rosszul csinálunk. Az oroszok az "oszd meg és uralkodj" elvet és a blöffölés eszközét nagyon ügyesen alkalmazva elérték, hogy miközben az EU-szintjén az orosz befolyás elleni harcias hangvételű fellépések a jellemzőek, közben az összes ország megköti a saját kétoldalú szerződéseit velük. Az Északi és a Török Áramlat megépítése és ezek előbb-utóbbi összekötésének lehetővé tétele olyan ügyes energia- és geopolitikai húzások, amelyeknek köszönhetően a korábbi körülbelül egyharmados arány után 2018-ban az oroszok már az európai gázellátás több mint 40 százalékát adták már, és ez az arány csak növekedni fog várakozásaim szerint.

Önmagában egy Magyarország méretű ország számára nem az lehet a cél, hogy az oroszoktól való függőségünket mérsékeljük, sokkal inkább az, hogy megteremtsük azokat az infrastrukturális kapcsolódásokat, amelyek lehetővé teszik más források behozatalát. Ezzel ugyan nem feltétlen a függőségünk fog csökkenni az orosz gáztól, de az annak való kitettségünk, kiszolgáltatottságunk mérséklődhet, így piaci pozíciónk javulhat. A végrehajtott infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően és a jókora magyar gáztárolói kapacitással a közvetlen orosz szállítások nélkül hosszabb távon is el tudnánk látni magunkat gázzal; a nyári időszakban a tárolóinkat fel tudnánk tölteni Nyugat-Európa irányából, és bár lehet, hogy nagyrészt az is orosz gázmolekula lenne, de nem feltétlen kellene a Gazpromtól megvásárolni. Az oroszok egyébként - leszámítva az egyetlen 2009-es példát, amikor valóban elzárták a vezetéket - megbízható, stabil minőséggel, kedvező árszint mellett szolgáltató partnereink, nem véletlen, hogy a nyugat-európai részesedésük is domináns.

A stratégia ambiciózus célszámokat jelölt ki a megújulóenergia-, elsősorban a napenergia-termelés fokozására is. Mennyire reálisak Ön szerint az ezzel kapcsolatos tervek?

Miközben a korábban gyakorlatilag betiltott szélerőművekkel alig foglalkozik a stratégia, a napenergia szerepének növelésére vonatkozó tervekkel érzésem szerint átestünk a ló túlsó oldalára. A közel 6-7000 MW kilátásba helyezett naperőmű kapacitást 2030-ra túlságosan soknak tartom, egyszerűen azért, mert a hazai fogyasztás nagysága ezt nem indokolja.

Ráadásul, a magyar villamosenergia-rendszer nem nagyon van felkészülve arra, hogy jelentős mennyiségű, ciklikusan és kiszámíthatatlanul érkező villamos energiát fogadjon be. A rendszer kiegyensúlyozottságának fenntartására és javítására pénzt és időt kell fordítani, ha ez nem történik meg, egy idő után összeroppan a rendszer. Nem csak a magyar, de egyelőre más rendszerek sem képesek nagyobb mennyiségű és időtartamú villamosenergia-tárolásra, akkor sem, ha már nagy erőkkel dolgoznak is a hidrogénalapú tárolás megvalósításán.

Annak vagyok híve, hogy egy sokkal kiegyensúlyozottabb energetikai mixet hozzunk létre, melyben éppúgy helye van a jelenleginél jóval nagyobb tisztasággal és hatékonysággal működő fosszilis erőműveknek, elsősorban a gáztüzelésű erőműveknek, mint a nukleáris és a megújuló energiának - közte a szélenergiának is - , és nem csak azért, hogy csökkentsük az egy-egy energiaforrástól való túlzott függésből fakadó kiszolgáltatottságot, hanem mert egész egyszerűen a technológiai fejlődés is ebbe az irányba mutat.

Ha Magyarország nem vesz részt ebben, akkor bizony a technológia és innováció szempontjából le fog maradni. Egy ilyen kis országnak, mint a miénk, különösen nyitottnak kellene lennie, és minden felmerülő lehetőséget be kellene fogadnunk, így például a geotermiát is, amiben nagyhatalom lehetnénk, miközben még mindig sehol nem tartunk. Ha az új stratégiában szereplő zászlóshajó projektek legalább 50-60 százalékban megvalósulnak, akkor jó lépést tettünk a jó irányba; de amíg a politikában nincs konszenzus az energiastratégiával kapcsolatban, addig egyik napról a másikra bármi megváltozhat, ami különösen 2050-es távlatban kiszámíthatatlanná teszi a jövőt.

NRGreport, Major András