Innováció

Elektromos és később önvezető kamionokra vált egy üzletlánc

NRGreport | 2020.05.05. 10:24

A Lidl 2017 óta együttműködik az önvezető kamionos törekvéseiről megismert Einride start-up vállalattal azért, hogy svédországi flottáját teljes egészében tisztán elektromos járművekre váltsa, az áruszállítást pedig kizárólag gépekre és a mesterséges intelligenciára bízza.

Forrás: Einride T-Pod

A célkitűzés első fele már hamarabb megvalósítható, a kereskedelmi üzletlánc 2025-re kizárólag fosszilis üzemanyagtól mentesen szállítana a skandináv országban, ám már az önvezető fuvarozás alapjain is elkezdtek dolgozni a cégek – írja a Villanyautósok.hu

Az Einride tavaly tavasszal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közúton kezdte tesztelni tisztán elektromos meghajtású, sofőr nélküli tehergépjárművét. Hozzák kell tenni, hogy ez a teszt még elég kezdetlegesnek tekinthető, hiszen a T-Pod mindössze egy rövid szakaszon, és maximálisan 5 km/h-val szállít árut egy raktár és egy terminál között Jönköping ipari területén. A jármű egyébként 85 km/h-s sebességre képes, az energiáját egy 200 kWh-s akkucsomagból nyeri, amivel 200 kilométert tud megtenni egy töltéssel. Teljesen megpakolva a T-Pod 26 tonnát nyom. Ha a 4-es szintű önvezetéssel probléma adódna, a teherautót távolról is tudja irányítani egy erre kiképzett operátor.

Az Einride már most elkezdi az e-járművek szállítását a Lidl-nek , de egyelőre nem az önvezető T-Pod, hanem sofőr által vezetett nyerges vontató áll be a svéd flottába idén októberben.

Címlapkép forrása: Lidl.co.uk

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.