Innováció

Báránygyapjús buborékcsomagolási megoldás nyerte Európa legnagyobb energetikai versenyét

NRGreport | 2020.06.26. 11:19

Az idén hatodik alkalommal megrendezett EIT InnoEnergy PowerUp! verseny nemzetközi döntője az észt Woola győzelmével zárult, akik habszivacs, illetve más műanyagok helyett hőálló, ütésálló, komposztálható és nem utolsósorban környezetbarát báránygyapjú maradékokból gyártanak csomagolóanyagokat – írja az EIT InnoEnergy közleménye.

Az eddig használhatatlan feleslegként kezelt, eldobott nyesedék gyapjak újrafelhasználásával éves szinten és országonként akár több száz tonna juhgyapjú kerülheti el a jövőben hulladéklerakókat. A múlt évben alapított vállalkozás az első hely megszerzésével kiérdemelte az Év kelet-és közép európai startupja címet is, továbbá az ezzel járó 50 ezer eurót, valamint a lehetőséget arra, hogy a fejlesztő csapat bekapcsolódjon az EIT InnoEnergy üzletfejlesztési programjába, amely segítséget nyújthat nekik a termékük külpiacokra való eljuttatásában is.

A hat éves múltra visszatekintő, az EIT InnoEnergy által szervezett energetikai versenybe idén húsz kelet-és közép-európai országból 700 startup, helyi vállalkozás adta be a jelentkezését. Közülük végül 14-en jutottak be a nemzetközi döntőbe, amelyet online platformon tartottak meg június 25-én. A fináléban résztvevők az energiaoptimalizálás, energiahatékonyság, energiatárolás, mobilitás, körforgásos gazdaság és az okostechnológiák területéről hoztak és mutattak be új megközelítéseket, forradalmi megoldásokat.

„A győztesek kiválasztásakor számos szempontot mérlegeltünk. Megvizsgáltuk az ötletben, termékben, illetve szolgáltatásban rejlő potenciált, a hosszútávúságot, a továbbfejlesztési lehetőségeket és nem utolsósorban azt, hogy milyenek lehetnek az adott innováció piaci kilátásai globális tekintetben. Nem volt könnyű dolgunk, mert kivétel nélkül színvonalas, jövőbemutató és inspiráló megoldásokkal találkoztunk a prezentációk során.” – hangsúlyozta Oksana Prykhodko, a PowerUp! nemzetközi döntőjének zsűritagja, és a verseny arany fokozatú támogatója, az ukrajnai energiavállalat, a DTEK innovációs menedzsere. Az InnoEnergy-t az EIT, az Európai Unió testülete támogatja – zárul a cég közleménye.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.