NRGreport
Menü

Teljesen zöldenergiára áll át a Vodafone

Vállalatok | NRGreport | 2020-07-20 13:12

A távközlési cég bejelentette, hogy 2021 júliusáig 100 százalékban megújuló villamosenergiával szeretné üzemeltetni az európai hálózatait és a rendszerei kizárólag szél-, nap- és vízenergiával megtermelt áramot fognak használni.

Partnereinek is segítene a Vodafone abban, hogy csökkentsék a szén-dioxid kibocsátásukat, összesen 350 millió tonnányi szén-dioxid kibocsátás megtakarításával – írja az Index.

Ezt például azzal tervezik elérni, hogy az internetre kötött (IoT) eszközök segítségével hatékonyabbá tenné a partnerek logisztikai tevékenységét, a mobilnetre kötött szenzorokkal a méréseket és a gyártást, és az otthoni munkavégzés feltételeit. 

A társaság közleménye szerint a korábbi céldátum 2025 volt, de ezt a célkitűzést most pár évvel előre hozták. 2020-ban eddig 77 millió eurót költöttek energetikai projektekre, amelyekkel éves szinten 186 GWh megtakarítást érhetnek el. Ennek részeként hatékonyabb hálózati berendezéseket telepítettek, alacsonyabb energiaigényű hűtőeszközöket használnak, lecserélték a régi, többet fogyasztó eszközeiket. 

Címlapkép forrása: Napi.hu

NRGreport | Forrás: Index