NRGreport
Menü

Elindult az új energiapályázat-oldal, az nffku.hu

Rezsi | NRGreport | 2020-08-06 07:13

Augusztus elsejével életre kelt az állami forrású energetikai és fogyasztóvédelmi pályázatok kezelését átvevő NFFKÜ – Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. új honlapja, az Nffku.hu. Ezen többnyire – a vonatkozó, három héttel ezelőtti kormányrendeletnek megfelelően – a pályázatokat eddig kezelő NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. anyagai, elérhetőségei találhatók meg. Az új honlap tanúsága szerint 12, valamilyen fázisban lévő pályázat érintettjeitől várják a „technikai átállással” kapcsolatos kérdéseket - írja a nepszava.hu.

Amiként arra a lap felhívta korábban a figyelmet, az átállás pontos oka még nem ismert. Míg az NFSI Kft.-t öt éve az állam az informatikai rendszerek korábbi, rendszeres összeomlása után kifejezetten a nem uniós vissza nem térítendő energiahatékonysági támogatások kezelésére hozta létre, most a 15 futó programot, valamint a szoftvereket és a munkavállalókat is átadták az NFFKÜ-nek. Bár ez utóbbi, kisebb, de nagymúltú, bejáratott pályázatkezelő társaságban az állam is tudhat magának kisebbségi részt, a cég nagyobbik hányada magántulajdonú. Az NFFKÜ elvben eddig a norvég alap, illetve az európai gazdasági tér támogatásait kezelte, ám az Orbán-kabinet által hat évvel ezelőtt kavart botrány óta a jelek szerint ezek tetszhalott állapotba kerültek. Mindazonáltal az új honlap szerint az NFFKÜ ezek kezelésével sem hagy fel. Az átállás mögött nyilvánvalóan ésszerűsítési elképzelések sejlenek fel. Ezt az is magyarázhatja, hogy az Orbán-kabinet – az e célra rendelkezésre álló, EU-támogatásokon kívüli tízmilliárdok ellenére – akár tartósan is felhagyhat az átfogó lakossági energiatakarékosság vissza nem térítendő támogatásával, bár ezt az egy ügyben eljáró Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) illetékesei tagadják. Ugyanakkor tény, hogy lakossági pályázatot tavaly, egy teljes épület felújítására igénybe vehető lakossági programot pedig négy éve hirdettek utoljára - állítja a Nepszava.hu cikke. 

NRGreport | Forrás: Népszava.hu