NRGreport
Menü

Lavrov és Maas szerint elfogadhatatlanok az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók

Trading | NRGreport | 2020-08-12 09:13

Egyetértett az Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni amerikai szankciók elfogadhatatlanságában Szergej Lavrov orosz és Heiko Maas német külügyminiszter kettőjük keddi moszkvai tárgyalásán.

"Németország számára a transzatlanti kapcsolatok nemcsak most, hanem sok éve kiemelkedő jelentőségűek. De nemcsak számunkra, hanem Európa számára is. Ezek mélyebbek minden politikai konjunktúránál" - hangoztatta Maas az eszmecserét követően Lavrovval közösen megtartott sajtótájékoztatón.

"Ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy a partnerek közötti szankciók helytelenek, tévutat jelentenek. Végeredményben a szuverén döntésünk, hogy honnan fogjuk megvásárolni az energiahordozókat" - tette hozzá.

Leszögezte, hogy egyetlen állam sem diktálhatja fenyegetések révén az Európai Unió energiapolitikáját.

"Az EU szintjén már tárgyalunk arról, hogy mennyiben sértik meg a területen kívüli szankciók a nemzetközi jogot. Beszélni fogunk erről partnereinkkel. Az amerikai külügyminiszerrel (Mike Pompeóval) folytatott telefonbeszélgetésem során álláspontunkat világosan kifejtettem" - mondta.

Lavrov úgy vélekedett, van alapja feltételezni, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték építése hamarosan lezárulhat, mert a projekt orosz, német és más részvevői ráhangolódtak befejezésére. Az orosz diplomácia szintén bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy egyoldalú szankciók területen kívüli alkalmazásával próbálja meg ellehetetleníteni a vezetéket.

Moszkva nagyrabecsüléséről biztosította Berlin elvi álláspontját az "Európa energetikai biztonságát megerősíteni segítő" üzleti projekttel kapcsolatban, amelyet a Washington által kifejtett "példátlan szankciós nyomás" dacára is képvisel.

NRGreport | Forrás: MTI