Trading

Ankara előfeltétel nélkül kész tárgyalni a földközi-tengeri energiahordozók igazságos szétosztásáról

NRGreport | 2020.08.27. 06:07

Törökország előfeltétel nélkül kész tárgyalni minden érintett féllel a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók igazságos szétosztásáról – mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden Ankarában, a német hivatali kollégájával folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón a Görögországgal kialakult feszültség kapcsán.

Cavusoglu arra hívta fel a figyelmet, hogy a török vezetés a szóban forgó energiahordozókat illetően a kettészakadt Ciprus török lakosságának és Törökország "kiközösítése" helyett a kezdetektől fogva az igazságos elosztásra szólított fel.

A török diplomácia vezetője hangsúlyozta: nem Törökország, hanem Görögország és Ciprus fokozza a feszültséget. Egyúttal rámutatott: Athén az Európai Unió feltétlen támogatása nyomán "elpimaszodott". Cavusoglu arra intette Görögországot, hogy hagyjon fel a pimaszkodással, és nehogy "helytelenül lépjen", mert Törökország nem vonakodik majd azt tenni, "ami szükséges".

Heiko Maas német külügyminiszter a sajtótájékoztatón veszélyesnek és rendkívül kockázatosnak nevezte a török-görög feszültséget, amely nem csak az EU-t, de a NATO szövetségeseket is aggasztja.

Maas, aki kedden korábban Athénban Níkosz Déndiasz görög külügyminiszterrel folytatott megbeszélést az ügyről, azt mondta: úgy érzi, hogy "mindkét fél kész a párbeszédre" és a vitás kérdések egyaránt elfogadható megoldásra találnak. A német külügyminiszter ugyanakkor kiemelte, hogy ez csak közvetlen, és őszinte kapcsolatfelvétel útján lehetséges. "Lehet, hogy nehéz lesz, és lassan halad majd a folyamat, de a szándék megvan, meg kell teremteni tehát a feltételeket" – fogalmazott.

A két NATO-tagállam, Törökország és Görögország közt régóta vita van a tengeri határok kapcsán, a térségben felfedezett földgázmezők pedig tovább mélyítik az ellentétet.

Az elmúlt időszak török próbafúrásai a Földközi-tenger keleti medencéjében Ciprus és Görögország haragját váltották ki, amelyek szuverenitásuk megsértésének tekintik ezeket. Az EU szerint az ottani török kutatások sértik a nemzetközi jogot.

Recep Tayyip Erdogan török elnök augusztus közepén jelentette be, hogy országa újrakezdi az energiahordozók utáni kutatásokat a Földközi-tenger alatt. A lépést követően Franciaország megerősítette katonai jelenlétet a térségben.

A török-görög vitában Németország próbál közvetíteni.

A görög haditengerészet hétfőn, a török pedig kedden hajtott végre kisebb gyakorlatot Kréta szigetétől délre.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.