NRGreport
Menü

A Henkel tovább erősíti elkötelezettségét a fenntarthatóság terén

A műanyag hulladékok természetből történő eltávolítása és újrahasznosítása az emberiség számára égető feladat a tisztább, élhetőbb környezetért. 

Több mint 8 tonna hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei 8. PET Kupán, amely ezúttal a folyó Záhony és Tokaj közötti, csaknem 80 kilométeres szakaszán zajlott. Az összegyűjtött hulladék anyagokat fajtánként átválogatva többféle termék gyártásában is hasznosítani lehet, ezzel is előmozdítva a műanyaghulladékok körforgásban tartását.

„A Henkel elkötelezettsége a fenntarthatóság terén alapvető vállalati értékeink egyike, ezért évek óta nagy örömmel csatlakozunk a PET Kupa példaértékű kezdeményezéseihez. Sajnos ebben az évben a vírushelyzetre való tekintettel munkatársaink egyészségének védelme érdekében úgy határoztunk, hogy személyesen nem veszünk részt a versenyen, mégis nagyon fontosnak tartottuk, hogy csakúgy mint az előző években támogatóként mindenképpen kivegyük részünket a folyó hulladék mentesítésre irányuló eseményből. Bízunk benne, hogy jövőre, hasonlóan, mint tavaly, újra nagy munkavállalói csapattal vághatunk majd neki a természetvédelmi vízi kalandnak” – mondja Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

„A Henkel Magyarország idén 1,5 millió forinttal járult hozzá az augusztusi Felső-Tiszai és a szeptemberi Bodrogi PET Kupa megvalósításához. Támogatásuk sokat jelent a versenyeken, mert hozzájárul a keletkező hulladék gyűjtésének, válogatásának, feldolgozásának és logisztikájának költségeihez” – mondta Dóra Szilvia, a PET Kupa kommunikációs vezetője.

A Henkel hosszú távú fenntarthatósági stratégiájának fontos eleme a gazdasági siker, a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás közötti egyensúly megteremtése. A vállalat erről számos tevékenységével folyamatosan tesz tanúbizonyságot. A körforgásos gazdaság felé irányuló ambiciózus célok között a csomagolás is kiemelt hangsúlyt kap. 2025-ig a Henkel termékek csomagolása 100%-ban újrahasznosítható, újrafelhasználható, vagy komposztálható lesz (kivéve azokat a ragasztó termékeket, amelyekben a maradékanyagok befolyásolhatják az újrahasznosíthatóságát vagy szennyezik az újrahasznosítási folyamatokat).

„Célunk, hogy 50%-kal csökkentsük a fosszilis forrásokból származó szűz műanyagok mennyiségét fogyasztási termékeink csomagolásában. Ezt úgy kívánjuk elérni, hogy az újrahasznosított műanyag arányát több mint 30%-ra növeljük, csökkentjük a műanyag mennyiségét és egyre inkább bioalapú műanyagot használunk. Mindemellett segíteni szeretnénk annak megakadályozásában, hogy a hulladék a környezetbe kerüljön. Ennek elérése érdekében hulladékgyűjtési és újrahasznosítási kezdeményezéseket támogatunk” – összegzi Dr. Fábián Ágnes.

NRGreport | Forrás: Henkel