NRGreport
Menü

45 millió forinttal segíti a MOL a gyermekgyógyítást

Vállalatok | NRGReport | 2020-10-07 17:00

A vírushelyzet ellenére a MOL Alapítvány ebben az évben is változatlan keretösszeggel hirdette meg a MOL Gyermekgyógyító Program pályázatát az élmény- és művészetterápiás programok támogatására. A kuratórium döntése alapján a 2020/21-es tanévben összesen 34 szervezet tud évközi fejlesztő foglalkozásokat, illetve téli és nyári táborokat megvalósítani az elnyert, mintegy 45,3 millió forintos támogatás felhasználásával.

A MOL Gyermekgyógyító Program felhívására a pandémiás helyzet miatt 20%-kal kevesebb, összesen 96 pályázat érkezett, hogy anyagi támogatást kapjanak a krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását, rehabilitációját elősegítő élmény- és művészetterápiás programokra. Az anyagi támogatás igénye a tavalyi évhez képest arányosan viszont 20%-kal magasabb volt és a keretösszeg négyszeresére pályáztak a civil szervezetek. A MOL Alapítvány kuratóriuma végül 34 szervezetet választott ki és így közvetetten csaknem 8000 gyermeket támogat, összesen 45,3 millió forint összegben.

A sikerrel pályázó szervezetek a támogatásból 10 művészetterápiás programot és 24 élményterápiás évközi programot, illetve téli és nyári táborokat valósítanak meg. A civil szervezetek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást, amelyet legtöbb esetben a terapeuták bérére fordítanak, ezáltal a foglalkozások a rászorulók számára is könnyebben elérhetők. A nyertes szervezetek 4-4 liter MOL Hygi fertőtlenítőszert is kapnak idén ajándékba.

 

 

NRGReport | Forrás: MOL