NRGreport
Menü

Díjazták a zöld karantén-otthonokat

Az E.ON EnergiaKözösségek versenyén idén is kihirdették és megjutalmazták a legtöbb energiát megtakarító és a legkreatívabb közösségeket, valamint az önkéntes koordinátoraikat, a járványhelyzetre való tekintettel pedig egy külön kategóriát is létre hoztak azoknak, akik a karantén ideje alatt sem hagytak fel a zöld életmóddal és az energiatakarékossággal - derül ki a GreenDependent Intézet közleményéből.

Az idei versenyt a koronavírus miatt kialakult járványhelyzet rendhagyóvá tette, hiszen a résztvevő családok szinte a verseny felét házaikba, lakásaikba szorulva töltötték, ez pedig befolyásolta a megtakarítás lehetőségeit. Azonban ez nem szegte kedvét a családoknak és a váratlan, kezdeti nehézségeken átlendülve bizonyították, hogy a karanténban is zöldülhet a háztartás, sőt, csökkenhet az energiafogyasztás.

A legjobban teljesítő csapatok saját tapasztalataik alapján tippeket osztottak meg a résztvevőkkel. Az első helyezést elért Bolygóvédők energiaközösség a mosások számának, hőmérsékletének és intenzitásának csökkentését, illetve a szárítógép kiiktatását emelte ki, mint fontos fogyasztáscsökkentő praktika. Szóba került továbbá a fűtés letekerése és a helyes szellőztetés alkalmazása is, de volt olyan közösség, aki szerint a bojler hőfokának alacsonyabbra állítása, az áramtalanító elosztók, kapcsolók beszerzése is hasznos módszer, ha azt szeretnénk, hogy zöldebbé váljon a háztartásunk. Abban mind egyetértettek, hogy a rendszeres óraleolvasás sokat segíthet.

A verseny záró rendezvényét megnyitó Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója szerint az E.ON négy kiemelt sikertényező miatt tartja fontosnak, hogy támogassa a programot. Ezek között szerepel a közösségi szinten történő tanulás, a számszerűsítve követhető eredmények, valamint az, hogy a résztvevők otthoni környezetben, saját életvitelükhöz igazíthatják a teendőket, és a változtatások nincsenek az E.ON EnergiaKözösségek által szigorúan megszabva.

A program védnöke, Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes azt hangsúlyozta, hogy a klasszikus „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szemlélet fényében mennyire fontos a helyi kezdeményezésekre fókuszálni, mivel sok kis lépés sokat számít, és nagyobb változásokat képes generálni.

A szervezők figyeltek arra, hogy a verseny lebonyolítása is zöld maradjon, ezért például környezetbarát, magyar gyártmányú kézfertőtlenítőt vettek kimérve, és mosható poharakat használtak. Emellett kiszámolták a programok karbon-lábnyomát is, amit idén is a résztvevő közösségek közt szétosztott 110 őshonos gyümölcsfa ültetésével kompenzálnak. Ezzel nem csupán kompenzálják a kibocsátást, de védik a biodiverzitást is és helyi élelmiszertermelési lehetőséget teremtenek. A gyümölcsfák a hazánkban működő, fajtamegőrzést szolgáló Zala megyei Tündérkertből származnak.

A GreenDependent Intézet szervezésében 2011 óta alakulnak évente EnergiaKözösségek, az E.ON pedig 2013. óta támogatja a programot, amelynek célja, hogy segítse az energiatudatos életmód kialakítását, és terjessze a karbon-szegény, zöld életmódot. A versennyel a szervezők azt üzenik, hogy bárki képes a mindennapi rutin megváltoztatásával zöld, klímabarát életmódot kialakítani, valamint energiát – ezáltal pénzt – spórolni. A programban résztvevők beszámolói alapján a változtatások hozzájárultak az életminőségük növekedéséhez.

NRGreport