NRGreport
Menü

Bíróság elé rángatták a Shellt a zöldek Hágában, az ítélet precendest teremthet

Szabályozás | NRGreport | 2020-12-21 00:03

Zöld környezetvédők bíróság elé vitték a holland-angol Royal Dutch Shellt Hollandiában. Most kiderül, hogy a Párizsi éghajlatvédelmi egyezmény rákényszeríthet-e olajvállalatokat arra, hogy radikálisan változtassanak üzleti modelljükön. A kampányoló zöld aktivisták vádja szerint a Shell megsérti nemzetközi éghajlatváltozásra vonatkozó kötelezettségeit, és veszélyezteti a polgárok életét azzal, hogy évente dollármilliárdokat ruház be fosszilis üzemanyagok előállításába.

Hét környezetvédelmi csoport, köztük a Greenpeace és a holland „Föld Barátai” mozgalom, más néven a Milieudefensie, tavaly áprilisban több mint 17 000 holland állampolgár nevében indított pert a Shell ellen. Azt követelik, hogy a Shell 2030-ig 45 százalékkal, 2050-re pedig nulla értékre csökkentse CO2-kibocsátását a 2019-es szinthez képest, összhangban a Párizsi Egyezmény 1,5° C-os hőmérsékleti határértékével. Ez arra kényszerítené a világ egyik legnagyobb energetikai vállalatát, hogy gyorsan fogja vissza olaj- és gáztermelését, és helyette tiszta energiaforrásokba fektessen be.

Négy nyilvános meghallgatásra került sor decemberben a hágai járási bíróságon - a Milieudefensie saját Facebook oldalán több posztban is beszámolt a tárgyalásokról - az ítélet jövő év májusában várható.

Az aktivisták a tavalyi „Urgenda-ügy” precedensre építették ügyüket, miszerint 2019 decemberében a holland legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy a holland kormány vegye ki részét az éghajlatváltozás elleni küzdelemből és 2020 végéig 25 százalékkal csökkentse üvegházhatásúgáz-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A bíróság úgy döntött, hogy a holland kormány a környezetszennyezés folytatásával „elfogadhatatlan veszélyt” jelent az állampolgárokra. Az Urgenda holland környezetvédelmi csoport az éghajlat-igazságosság mérföldkövének tekintette győzelmüket. "Azt állítjuk, hogy ugyanezt a (gondossági kötelezettség) törvényt vállalatokra is lehet alkalmazni" - mondta Sara Shaw, a Föld Barátai aktivistája. Shaw elmondta, hogy bár az éghajlatváltozással kapcsolatos perek egyre gyakoribbak, szokatlan, hogy a felperes nem anyagi károkat követel, hanem a jövőbeni cselekvési irány meghatározására összpontosít.

A Shell szerint az éghajlat-politikát nem a vállalatoknak, hanem a kormányoknak kell meghatározniuk, és hogy egy energiacégnek az olaj és a gáz visszaszorítására való kényszerítése amúgyis csekély hatással jár, amíg mások továbbra is előállítanak fosszilis tüzelőanyagokat. „A bírónak nem szabad beavatkoznia a Shell politikájába. Az is igazságtalan lenne, ha bizonyos éghajlati intézkedésekre kényszerítenének rá egy vállalatot, miközben az államok és a fogyasztók ezt nem teszik meg, vagy nem elégségesen teszik meg ”- mondta a bíróságnak a Shell ügyvédje.

A holland kormánytól eltérően a Shell nem írta alá a 2015-ös Párizsi Megállapodást. Ettől függetlenül az aktivisták szerint a Shellnek igenis segítenie kell az országokat a kitűzött célok elérésében, és az emberi jogok megsértésével vádolják a vállalatot, mert ellehetetlenítik a hőmérséklet-emelkedés 1,5°C szint alatt tartását.

„A Shell üzletpolitikája komoly veszélyt jelent a környezetre és az emberiségre. Miközben csökkenteniük kellene CO2-kibocsátásukat, a Shell 2030-ig több mint 34 százalékkal növeli olaj- és gáztermelését." - hangsúlyozta a Föld Barátainak vezetője.

Az aktivisták és az ügyvédek úgy gondolják, hogy ennek az ügynek az ítélete fontos precedenst teremthet a Párizsi Megállapodáshoz kapcsolódó egyéb éghajlati perekben. "Mindezt látva, idegesek lehetnek a nagy szennyezők és a fosszilis üzemanyagokat gyártó nagyvezérek" - mondta Shaw, aki folytatná az éghajlat-peres ügyek indítását további vállalatok ellen is.

A Royal Dutch Shell, vagy közismertebb nevén a Shell, a hat olajóriás egyike, a világ második legnagyobb olajvállalata, hágai központtal és londoni székhellyel.

Fotó: Milieudefensie, Friends of the Earth

NRGreport