Vállalatok

Statoil: még 2018-ig alacsony marad az olajár

NRGreport | 2015.11.03. 09:20

A Statoil arra számít, hogy 2018-ig 50 dolláros szinten marad a kőolaj hordónkénti ára. A norvég olajóriás azt is közölte, hogy ennek ellenére továbbra is nagy tőkét fordít a szektorba való befektetésekre.

2018 lehet az az év. amikor szerintünk megfordulhat a trend, mondta a CNBC-nek nyilatkozva a Statoil vezérigazgatója, Hans Jakob Hegge.

Februárba még 60, 70, ill. 80 dolláros hordónkénti árat valószínűsítettünk a 2016-os. 2017-es és 2018-as évre, de most újra kellett összesítenünk a rendelkezésünkre álló információt, és inkább az 50 dollárt tartjuk valószínűnek, tette hozzá. Elmondta: a Statoil előrejelzése a jövő év elején kerül publikálásra.

A Statoil legfrissebb gyorsjelentésében a tavalyihoz képest feleakkora nyereségről számolt be, a költségcsökkentő intézkedések ellenére. A többi szektortárshoz hasonlóan a Statoil is az osztalék szinten tartását tartotta a legfontosabbnak.

  NRGreport
Címkék
#kőolaj   #olaj   #olajár-csökkenés   #Statoil  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.