Vállalatok

Atombomba gyártását készítheti elő Irán – A háttérben már megszületett a döntés

NRGreport | 2019.05.16. 15:21

Irán hivatalosan döntött több nukleáris kötelezettségvállalás felmondásáról a helyi média jelentése szerint.

CNBC az iráni ISNA hírügynökségi forrásra hivatkozva azt írja, a kötelezettségek teljesítésének leállítását az ország legfelső biztonsági tanácsa rendelte el.

Ezek között a 2015-ös, nemzetközi nagyhatalmak és Irán között kötött nemzetközi nukleáris egyezmény egyik legfontosabb kötelezettségről szóló megállapodást is felrúgja a perzsa állam – közölte az ország atomenergia ügynökségének egyik meg nem nevezett tisztviselője.

A szóban forgó kötelezettség a dúsított urán és nehéz víz előállításának korlátozását célozza, amivel az atomenergia kizárólag békés célú hasznosítását igyekezett garantálni az egyezmény.

Hasszan Rouhani iráni elnök múlt héten jelentette be Teherán arra vonatkozó terveit, hogy felhagyna a nemzetközi atomalku által Iránra rótt bizonyos kötelezettségeinek teljesítésével, az Egyesült Államok által az országra kirótt szankciókra, illetve Donald Trump elnök nyomásgyakorlására hivatkozva.

Rouhani egyúttal 60 napos ultimátumot szabott Európának arra, hogy lépjen fel Iránnak a szankcióktól történő megvédése érdekében, amelyek a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat is alapvetően sértenék. Ellenkező esetben Irán fokozza urándúsító tevékenységét, ami megteremtheti a nukleáris fegyvergyártó potenciál létrehozásának lehetőségét is. Amennyiben a friss sajtóértesülés igaznak bizonyulna, az értelemszerűen azt is jelentené, hogy a 60 napos ultimátum mégsem él.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.