Hír

Az ukrán Naftohaz óriási kártérítésre számít Oroszországtól

NRGreport | 2018.03.14. 09:02

A Naftohaz ukrán állami gázvállalat reményei szerint további, mintegy nyolc milliárd dollár kártérítést nyernek még az idén peres úton Oroszországtól, ezúttal a Krím félsziget négy évvel ezelőtti önkényes elcsatolása miatt – közölte Jurij Vitrenko, a cég kereskedelmi igazgatója a Facebookon tett bejegyzésében.

Az igazgató ugyanakkor hozzátette: probléma lesz viszont, hogy hogyan hajtják be a kártérítést. 2014 tavaszán Oroszország önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet. Ennek nyomán a Natohaz krími leányvállalata, a Csornomornaftohaz elveszítette aktívumait, beleértve fúróplatformjait és hozzáférését az ottani gázlelőhelyekhez – emlékeztetett az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az ukrán állami gázvállalat 2016 októberében kezdeményezett eljárást választott döntőbíróságon. Keresetében a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló ukrán-orosz kormányközi egyezményre hivatkozott. Tavaly szeptemberben a vállalat nyilvánosságra hozta, hogy a hágai Állandó Választottbíróságon benyújtotta kártérítésre vonatkozó keresetét Oroszországgal szemben. Ebben ötmilliárd dollárt jelölt meg a Krím annektálása nyomán elszenvedett veszteségeként, ami a kamatokkal együtt mostanra megközelíti a 8 milliárd dollárt.

A Naftohaz még tavaly januárban bevonta a jogi eljárásba a Covington and Burling LLP nevű nemzetközi jogi céget, amelynek az UNIAN írása szerint már többször is sikerült kártérítési pert nyernie klienseinek Oroszországgal, illetve orosz állami vállalatokkal szemben. A perben az ukrán gázvállalat egy korábbi közleménye szerint az év végéig várhatóan döntés születik.

A stockholmi döntőbíróság tavaly decemberben és idén február végén – a gázárral és a tranzitdíjjal kapcsolatban – is Ukrajna számára kedvező ítéletet hozott. A perekben a bíróság arra kötelezte a Gazprom orosz gázvállalatot, hogy 2,56 milliárd dollárt fizessen Ukrajnának. Mivel Oroszország nem kezdte meg az összeg folyósítását március 1-jén, ez az összeg minden nappal újabb félmillió dollárral növekszik. Petro Porosenko ukrán elnök március 7-én bejelentette: egy jogászcsapat már hozzálátott annak kidolgozásához, miképpen foglalhatja le Ukrajna a Gazprom aktívumait belföldön és külföldön egyaránt, hogy a megítélt kártérítési összeget ily módon hajtsa be.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.