Innováció

Svéd teszt: az utazás közbeni töltés megfizethető elektromos autókat hozhat

NRGreport | 2018.05.30. 13:59

Svédországban egy felokosított út a világ első olyan útszakasza, mely feltölti a járművek akkumulátorait, miközben azon haladnak. Ezzel az elektromos autók magas költségeit nagy mértékben csökkenteni lehetne.

Autótöltő utat adtak át Svédországban: a skandináv állam által finanszírozott eRoadArlanda projekt nagyjából 50 millió svéd koronába (másfél milliárd forintba) került. Az első teszthez egy átalakított elektromos kamiont használnak, ami a helyi reptérről szállítja a közeli logisztikai központba az árut. A projektért a Vattenfall és Elways vállalatok felelnek.

Fotó: © eRoadArlanda projekt

Az aszfaltban két kilométer hosszan sín húzódik, mely automatikusan tölti a kamiont, ahogy az elhalad felette. A járműhöz csatlakoztatott mozgatható kar érzékeli a sínek helyzetét az útban, és a töltés megáll, ha a jármű előz, vagy megáll. A rendszer egyben kiszámolja a jármű energiafelhasználását is, így lehetővé teszi, hogy az elektromos áram költségeit járművenként és felhasználónként kiszámlázzák.

Fotó: © eRoadArlanda projekt

Az Elways vezérigazgatója, Gunnar Asplund elmondta: a haladás közbeni töltés az elektromos autók számára azt jelentené, hogy nem kell többé nagy akkumulátor, hiszen kisebb tárolókapacitás mellett is megoldható lenne a megfelelő hatótáv biztosítása. Ez azért fontos, mivel az alkatrész az e-kocsik vételárának akár felét is kiteheti.

– A technológia végtelen hatótávolságot kínál, az ilyen aggodalom kiküszöbölhető. Az elektrifikált utak kisebb akkumulátorokat fognak lehetővé tenni, az elektromos autók akár olcsóbbak is lehetnek, mint a belsőégésű motorral szereltek.

Az Asplund közölte, a projektet finanszírozó svéd állam elégedett az eddigi eredményekkel, egyedül egy probléma, a sínekre kerülő szennyeződések okoztak aggodalmakat, azonban azóta ezt a kihívást is orvosolták. A Vattenfall kijelentette továbbá azt is, hogy az e-autókat tölteni képes utak csökkenthetik a teherautók széndioxid-kibocsátását is. Mint az ismert, a haszongépjárművek a közúti forgalomból származó CO2-kibocsátás nagyjából ötödéért felelősek.

Korábbi próbálkozások során a teherkocsikat a trolik mintájára felsővezetékről töltötték. A svéd projekt technológiájának költségei ehhez képest még alacsonyabbak, ráadásul nincs hatással sem a környezetre.

Az eRoadArlanda tesztelése áprilisban kezdődött és legalább egy évig fog tartani, így az elektromos kamion azt különböző időjárási körülmények között is tesztelni tudja majd.

Forrás: Az eRoadArlanda projekt videója

 

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.