Innováció

Berobbanhat az új technológia, amely átírja a jövő autóiról alkotott képet

Kovács Róbert | 2019.04.05. 07:04

A Fortum megkezdi az elektromos autók akkumulátorainak ipari méretű újrahasznosítását. A finn energetikai cég azt állítja, hogy a jelenlegi 50 százalék körüliről 80 százalékosra tudják emelni az újrahasznosítás arányát. Bár szeretnék az egész európai piacot lefedni, ehhez legnagyobb versenytásrsuknak, a belga Umicore-nak is lesz néhány szava.

A Fortum a napokban jelentette be, hogy a Crisolteq nevű feltörekvő finn vállalattal közösen megkezdi az elektromos autók elhasznált akkumulátorainak ipari méretű újrahasznosítását. Az ún. hidrometallurgiai eljárás segítségével ki tudják nyerni az akkumulátorban található olyan ritka fémeket, mint a kobalt, mangán, lítium és nikkel, így azok újra felhasználhatóvá válnak. A jelenleg széles körben alkalmazott technológiák esetében az újrahasznosítás lényegében a műanyag- és alumínium-összetevőkre korlátozódik, amivel mindössze 50 százalék körüli arányt lehet elérni. A Crisolteq által kifejlesztett technológiával ez az arány 80 százalék fölé emelhető.
 


Így működik

A hirdometallurgia egy ún. nedves kohászati eljárás. A művelet során különféle savak használatával különítik el az értékes fémeket. Főleg a kobalt elkülönítésében van fontos szerepe, mivel ez pirometallurgiával, azaz tűzi eljárással ez nem lehetséges.


Egyre több elhasznált akkumulátor

Az elektromos autók terjedésével egyre sürgetőbb kérdéssé válik, hogy mi történjen az elhasznált akkumulátorokkal. Bár terjed az a módszer – és a Fortum is számos ilyen projektben vesz részt -, hogy azok az akkumulátorok, amelyeknek jelentősen csökkent a kapacitásuk, ipari energiatáróló egységekben kapjanak helyet. Ezeket jellemzően megújuló energiát termelő berendezésekhez kötik, ahol egyfajta szabályozó szerepet tudnak betölteni, hogy a megnövekedett áramfogyasztási periódusokban juttassanak elektromos áramot a rendszerbe. A csökkent kapacitással rendelkező akkumulátorok azért kaphatnak esélyt egy "második életre", mert az ipari energiatárolóknál nem olyan kritikus szempont azok mérete és súlya, mint egy autónál.
 

Berobbanhat az új technológia, amely átírja a jövő autóiról alkotott képet

A Fortum finnországi központja.

Fotó: ANTTI AIMO KOIVISTO / LEHTIKUVA / AFP

Egy idő után azonban már olyan szinten romlik az energiatároló-képesség, hogy a továbbiakban ilyen módon sem tudják ezeket használni. Ezért számos cég és kutatócsoport kísérletezik azzal, hogy lehetővé váljon az akkumulátorok gazdaságos újrahasznosítása. A Fortum most azt álltja, találtak egy működő megoldást. Kalle Saarimaa, a Fortum újrahasznosításért és hulladékkezelésért felelős alelnöke a Portfolio-nak hangsúlyozta, hogy "az általuk kínált megoldás nem csak jövedelmező, de nagyon alacsony széndioxid-kibocsátással is jár."

A jövedelmezőségről azonban nem kívánt bővebben nyilatkozni, és közölte, hogy egyelőre a kapacitásra vonatkozó adatokat sem kívánják nyilvánosságra hozni.

Kép megtekintése a Twitteren

Kép megtekintése a Twitteren

Európai méretű tervek

A Fortum céljai több mint ambiciózusak: az akkumulátorok újrahasznosításának európai központjává kívánnak válni. A projektet egyelőre a Crisolteq kelet-finnországi üzemében, Harjavaltában indítják. Mivel itt számos vegyi üzem található, jól ki tudják használni a szinergiákat – állítja Saarimaa, aki bízik benne, hogy a piac növekedésével később újabb egységekre is szükség lesz.

Az észak-európai országokban a cég saját erőből kívánja megszervezni az akkumulátorok begyűjtését, míg a többi európai országban megkezdik a partnerek felkutatását.

A legnagyobb versenytárs

Bár a Fortum kommunikációjából úgy tűnik, hogy valami egyedi megoldást fejlesztettek ki, ez azonban korántsem igaz. A belga Umicore már évek óta kísérletezik a hirdometallurgiai eljárással. Kísérleti üzemük 7000 tonna/év kapacitással működik, de már készülnek a piac felfutására és kapacitásaik bővítésére – tudtuk meg Marjolein Scheerstől, a cég kommunikációs vezetőjétől. Ráadásul állítása szerint 95 százalékos újrahasznosítási arányt képesek elérni.

Az Umicore olyan nagy autógyárakkal alakított már ki partnerséget, mint a BMW és az Audi, valamint idén februárban megállapodást írt alá Forumula E versenysorozat szervezőjével az első két szezon elhasznált akkumulátorainak újrahasznosításáról. 

Berobbanhat az új technológia, amely átírja a jövő autóiról alkotott képet

Forrás: Umicore


A 7000 tonna az hozzávetőlegesen

→ 250 millió mobiltelefon akkumulátor, vagy

→ 2 millió elektromos kerékpár akkumulátor, vagy

→ 35 ezer elektromos autó akkumulátor


Értékes nyersanyaghoz jutnak

A zárt, hulladékmentes gazdálkodás szigorú értelembe véve azt jelenti, hogy az egyes alkotóelemeket eredeti funkciójuknak és céljuknak megfelelően hasznosítjuk újra. A lítium-ion akkumulátoroknál ez azt jelenti, hogy a végső cél az összetevők ismételt felhasználása egy teljesen új akkumulátorban – jegyezte meg Saarimaa.

Az újrahasznosításának azonban nem a hulladékcsökkentés az egyetlen fontos következménye. Az akkumulátorok iránti egyre nagyobb igény ugyanis felvet egy másik problémát is: óriási mértékben növekszik a világ féméhsége. Egyes becslések szerint 2030-ra a nikkel és mangán iránti kereslet 800 százalékkal, míg a kobalt iránti kereslet 150 százalékkal emelkedhet. Ez nem csak a drasztikus drágulás miatt okoz problémát, hanem a bányászt által kibocsátott jelentős széndioxid-kibocsátás miatt is. Így annak egy részét, amit éghajlati értelemben nyerünk az elektrifikáció egyik oldalán, annak egy jelentős részét elveszítjük már a folyamat elején.

Marjolein Scheers emlékeztett továbbá, hogy különösen a kobalt beszerzése során komoly geopolitikai kockázatokkal is szembesülnek az akkumulátorgyártók.

Amennyiben tehát az említett cégek valóban gazdaságilag működőképes modellt tudnak kialakítani, azzal egyrészt értékes nyersanyagokhoz jutnak, amit aztán eladhatnak az akkumulátorgyártó vállalatoknak, másrészt jelentősen hozzájárulnak a zárt hulladékmentes gazdálkodás fejlesztéséhez, valamint a széndioxid-kibocsátás mérsékléséhez.

  Kovács Róbert
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.