Innováció

Európa vezető vállalatai szerint a következő bizottság egyik fő célja az 5G és új technológiák támogatása kell, hogy legyen

NRGreport | 2019.06.19. 06:03

Egy friss felmérés szerint a legnagyobb európai munkáltatók az 5G hálózatok teljes körű bevezetését és a digitalizáció, az új technológiák támogatását várják az új Európai Bizottságtól. Ezzel egybecseng, hogy egy korábbi bizottsági tanulmány szerint az 5G hálózatok 2.3 millió munkahely létrejöttéhez járulhatnak hozzá 2025-ig.

A MOL-t is magában tömörítő Gyáriparosok Európai Kerekasztalának (ERT) felmérése szerint a válaszadók kevesebb mint fele tartja Európa digitális infrastruktúráját vonzónak üzleti szempontból, míg a közlekedési infrastruktúra magasabb értékelést kapott más kereskedelmi régiókkal összevetve.

Az ERT évente kétszer méri fel tagjai álláspontját az európai gazdaságról. Idén a klímaváltozás kezelése és a globális kereskedelmi szabályozások arányos betartatása is a lista elején szerepeltek.

A mostani eredmények megerősítik azokat az Uniós célokat és vállalásokat, amelyek mellett az ERT tagjai, így többek között a MOL is, elkötelezték magukat „Európa helyének megerősítése a világban” c. állásfoglalásukban.

Az Unió tagállami vezetői következő ülésükön dönthetnek az Európai Bizottság összetételéről és a következő évek EU-s céljairól. A mostani felmérés eredményei így gyors bepillantást engedhetnek abba, hogy Európa vezető munkaadói hogyan vélekednek a közösség előtt álló legkomolyabb kihívásokról.

Az ERT tagjai állásfoglalásukban elkötelezték magukat amellett, hogy még többet fektessenek be Európában, ha a szabályozói és pénzügyi környezetet az ipari versenyképességet támogató intézkedésekkel erősítik.

ERT Ipari Bizalmi Index

A felmérés szerint az általános üzleti várakozások javultak az előző év második felének esését követően. A megkérdezett üzleti vezetők enyhe növekedést várnak mind az eladások, mind a befektetések területén, hozzátéve, hogy mindkettő nagyobb mértékben bővül Európán kívül, mint a kontinensen.

Összesen 52, Európa vezető ipari cégeinél vezérigazgatói vagy elnöki tisztet betöltő részvevője volt a felmérésnek.

A felmérést az Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) végezte el.

A 2019 tavaszi felmérés eredményei itt érhetőek el.

A ZEW részletes elemzése ezen a linken keresztül érhető el.

Nyílt levél – Az innováció és technológia támogatása az új Európai Bizottság egyik fő célja, kell hogy legyen. Martin Brudermüller, az ERT Versenyképességi és Innovációs munkacsoportjának elnöke és a BASF vezérigazgatója.

  NRGreport
Címkék
#5G   #5G hálózat   #ERT   #innováció   #mobil   #Mol   #technológia  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.