Innováció

Napelemes autót dobtak piacra, 1300 kilométert mehet napenergiával évente

NRGreport | 2019.08.09. 14:19

A tetőn elhelyezett napelemekkel szerelt hibrid Sonata-változat forgalmazását kezdte meg a Hyundai. A dél-koreai autógyártó szerint, ha egy nap hat órán keresztül éri napsugárzás – akár parkolva, akár menet közben –, akkor akár 60 százalékra is fel tud töltődni az akkumulátor, egy év alatt pedig 1300 kilométer megtételére elegendő energia származhat a napsütésből.

A gyártó természetesen kiemelte, hogy a napelemek segítenek csökkenteni a jármű üzemanyag-fogyasztását és ezáltal a szén-dioxid-kibocsátását is.

„A Sonatához hasonló hibrideknek kisebb az akkumulátorkapacitásuk, mint a teljesen elektromos meghajtású autóknak, így a napelemek arányaiban jobban hozzá tudnak járulni a feltöltéshez. Ugyanakkor megdrágítják az autót, és a súlyát is növelik, így nem világos, hogy valójában mennyire hatékonyak” – értékelt cikkében a Digital Trends.

Ráadásul nem csak az időjárás szeszélyeivel kell számolni, hiszen városokban előfordulhat, hogy csak mélygarázsban talál valaki parkolóhelyet. De legalább a felszínen nem kell megküzdeni az árnyékos helyre vadászó autóstársakkal. Idehaza azonban – legalábbis a hagyományos csatornán keresztül – nem lesz elérhető az új jármű, mert a Hyundai csak Dél-Koreában és Észak-Amerikában fogja forgalmazni.

A vonzerőt olyan újításokkal igyekszik növelni a gyártó, mint hogy már okostelefonnal is nyitható lesz a kocsi, az új motorvezérlés pedig hatékonyabb üzemanyag-felhasználást ígér a hibrid és a benzines változatnál egyaránt. Előbbiben egyébként egy kétliteres, négyhengeres motor lesz.

A BBC cikke szerint a vállalatnál már dolgoznak egy olyan, második generációs napelemes tetőn is, amely félig átlátszó lesz.

A Hyundai egyébként nem az első autógyártó, amely napelemes tetővel rukkol elő, ez opcióként elérhető a Toyota Priushoz, emellett a luxusautók között is akad hasonló megoldás.

  NRGreport
Címkék
#hibrid autó   #Hyundai   #napelem   #napelemes autó  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.