Innováció

Zöld hidrogén a láthatáron

NRGreport | 2020.03.03. 04:56

Európa legnagyobb környezetbarát hidrogénüzeme épül Hollandiában. A tervek szerint szélerőművek táplálják majd az Eemshavenben, a német határ közelében épülő legnagyobb európai zöld hidrogénüzemet- írja a Der Spiegel

Hollandia észak-keleti részén, NortH2 néven tervezik üzembe helyezni Európa eddigi legnagyobb kapacitású hidrogéngyárát. A Shell, a Gasunie, és a Groningen Seaports holland cégek konzorciuma prezentálta a grandiózus tervet. A hidrogén elállításához szükséges energiát egy tengeri szélerőműpark fogja biztosítani. A zöld (vagyis 100%-ban fenntartható módon előállított) hidrogén akár a német Ruhr-vidéket is elláthatja. A konzorcium egyelőre nem ismertette a finanszírozási elképzeléseket, de az első években mindenképpen számolnak igénybe vehető támogatással. 

A tervek szerint az üzem 2040-ig évi mintegy 800 ezer tonna környezetbarát hidrogént állít elő, amit már létező gázvezetékeken lehetne Németországig eljuttatni. A német gazdasági miniszter, Peter Altmaier a német energiaforrás-fordulat egyik tényezőjeként számol a zöld hidrogénnel.

Ennek az energiaforrásnak a használata mindennapi közlekedésben ugyanakkor még meglehetősén vitatott. A hidrogént – eddig – döntően az iparban, azon belül is a vegyiparban hasznosították és főként földgázból nyerik, ami a széndioxidkibocsátás miatt a klímaváltozás egyik fő okozójaként ismert.   

A hidrogénnek sokan nagy jövőt jósolnak általános zöld energiaforrásként, ha ugyanis sikerül megújuló energia befektetésével, például vízből, vagy szélenergiából előállítani, akkor az nem terheli a környezetet és szinte végtelen mennyiségben rendelkezésre áll.

A hidrogénnel hajtott járművek is elektromos árammal üzemelnek, csak nem hagyományos akkumulátorokat, hanem hidrogént tárolnak (tankolnak), és azt maguk alakítják árammá. A hidrogén előnye az akkumulátorral szemben, hogy folyamatos táplálással az áram előállítása is folyamatossá tehető, vagyis a lemerülő akkumulátorokkal szemben nincs szükség újratöltésre.

A hidrogén előállítása nagyon energiaigényes. Ha tervek megvalósulnak, akkor a hollandiai üzemnek várhatóan annyi áramra lesz szüksége, amely 12 millió háztartást tudna ellátni – fűzi hozzá a G7.

Címlapkép forrása: Pixabay

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.