Fenntarthatóság

A Siemens szerint előznek a hibrid erőművek

NRGreport | 2020.05.22. 11:01

Siemens Gamesa egy, már működő 16 megawattos szélerőművet egyesít egy 6 MW/6 MWh méretű akkumulátor tároló megoldással, és egy hálozatfüggetlen vezérlő központtal.

A cég projektje Mindoro szigetén épül, és terveik szerint 2020 végén be is kapcsolják. A cél, hogy stabil villamos energiaellátást biztosítsanak úgy, hogy a gyenge hálózati kapcsolattal rendelkező Puerto Galera település csökkenteni tudja az áramtermeléséhez eddig szükséges dízelüzemanyag-felhasználást.

Ez a hibridrendszer – a Siemens várakozásai szerint – a finomhangolások után lényegében önálló hurokban, hálózati rásegítés nélkül is képes lesz termelni és tárolni. Az ötéves projekt sikerességében mindkét fél annyira bízik, hogy a már meglévő 6 darab 2 MW-os szélturbina mellé elkezdődtek a tárgyalások további 10 MW szélenergia kapacitás növelésről.

A tároló létesítmények azt biztosítják, hogy a tiszta energia akkor váljon hozzáférhetővé, amikor a fogyasztóknak szüksége van rá. Warren Wilson, a Siemens Gamesa értékesítési vezetője szerint „az ilyen hibrid megoldások azt példázzák, hogy nem csak a megújuló energia nagysága számít, hanem az is, hogyan optimalizálható mindez a fogyasztó felé. Mi ebben hatalmas növekedési potenciált látunk”.

Címlapkép forrása: Siemens Gamesa

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.