Trading

Drágulhatnak az italok, mert kevesebbet tankoltunk

NRGreport | 2020.06.02. 11:48

Könnyen lehet, hogy a nyári szezonban jóval drágábbak lesznek a szénsavas italok. Ennek most az az oka, hogy a buborékokért felelős gáz jelentős része az üzemanyaggyártás melléktermékeként keletkezik.

Az szénsavas italoknál használt széndioxid a benzin mellé adott etanol előállítása során képződik. A járvány alatt azonban jelentősen visszaesett az üzemanyag-fogyasztás, tehát kevesebb etanolra volt szükség, és így az italgyártáshoz szükséges gázból is csak a szokásosnál jóval kevesebb áll most rendelkezésre – írja a G7.

A Wall Street Journal cikke szerint az Egyesült Államokban felhasznált ipari széndioxid negyven százalékát az etanolüzemek adták, amelyek közül sok leállásra vagy a termelés mérséklésére kényszerült az elmúlt hetekben. A gázból előző évhez képest összességében harminc százalékkal kevesebb áll majd rendelkezésre idén.

Egy söripari szervezet vezetője szerint a szénsavas italok iránt folyamatosan élénkülő igény miatt a sörgyártók kénytelenek lesznek némi áremeléssel részben a vásárlóikra hárítani a nehezedő széndioxid-beszerzés többletterheit. A Coca Cola szóvivője szerint viszont a beszerzési nehézségeket kiegyensúlyozza az elmaradó sportesemények és bezárt szórakozóhelyek, éttermek miatti elmúlt hónapokban tapasztalt keresletcsökkenés.

Címlapkép forrása: Pixabay

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.