Vállalatok

1 milliárdot tol naperőmű fejlesztésbe a Széchenyi Alapok

NRGreport | 2020.11.05. 17:10

Korábban már összesen 744 milliót, most pedig egymilliárd forintot fektetett a Magyarország területén naperőműveket fejlesztő és építő Electron Holding Zrt-be a Széchenyi Alapok.  A MAVIR adatai szerint a naperőművek a hazai villamosenergiarendszer aktuális bruttó teljesítőképességének 12,57 százalékát adják, és az előrejelzések szerint ez az arány tovább nő majd.

A több mint 1900 magyarországi naperőmű együttes teljesítménye már meghaladja az 1200 megawattot. Csak április óta mintegy 200 MW naperőművi kapacitást állítottak be a rendszerbe. Azonban ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Molnár Gábor, a MET Asset Management megújulókért felelős üzletfejlesztési vezetője a Hungarian Energy Investors Forum 2020-on némileg árnyalta a megújulók piacán produkált reménytkeltő számokat, aki szerint attól még messze vagyunk, hogy a megújulók fedezzék az energiaigény döntő hányadát.

Az viszont vitathatatlan, hogy ez egy ígéretes fejlődést mutató piaci szegmens, aminek egyik meghatározó szereplője a 2017-ben alapított Electron Holding Zrt is. A cég fővállalkozóként létesít különböző kapacitású fotovoltaikus naperőműparkokat: azaz a fejlesztéstől a tervezésen és kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig terjedő szolgáltatásokat nyújt partnereinek. A terveikben 415 MW kapacitás létesítése szerepel 2025-ig, amelynek  közel fele már fejlesztési fázisban van. A már megvalósult, illetve folyamatban lévő projektek közül a legnagyobb teljesítményűek a tapolcai 8,6 MWp (Megawattpeak csúcsteljesítményű) erőműcsoport (19,2 hektár területen), a szabadszállási 7,1MWp erőműcsoport ( 12,3 hektár területen), az ikervári 3,9MWp erőműcsoport (6,3 hektár területen), valamint a medgyesegyházai 3,4MWp erőműcsoport (4,6 hektár területen). A mostani, egymilliárd forintos befektetés  számottevő mértékben szélesíti a társaság pénzügyi mozgásterét, felgyorsítva a tervezett fejlesztések és beruházások megvalósítását.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.