Vállalatok

Meglepően jó eredményekkel fordul rá a MOL az utolsó, kihívásokkal teli negyedévre

NRGreport | 2020.11.06. 12:00

A MOL-csoport újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-ja, a gazdasági és járványügyi krízis ellenére, jelentős javulást mutatott a második negyedévi mélyponthoz képest és 610 millió dollárt ért el a harmadik negyedévben, ami csupán 12 százalékkal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakához képest. Az első három negyedévi EBITDA így 1,59 milliárd dollárt ért el, ami 14 százalékkal alacsonyabb a tavalyi értéknél. Mindez azt vetíti előre, hogy a teljes 2020. évi EBITDA valószínűleg a felső határán lesz az iránymutatási sávnak, azaz 1,9 milliárd dollár körül alakulhat. Az egyszerűsített szabad pénzáram a harmadik negyedévben 306 millió dollárra ugrott a beruházási költségtudatosságnak köszönhetően, az év eddigi időszakában az egyszerűsített szabad pénzáram 662 millió dollár lett, 42%-kal több, mint a tavalyi év első 3 negyedévében. Az organikus beruházások összege 33%-kal csökkent az első három negyedévben, tükrözve a szigorú CAPEX-kontrollt, valamint a COVID-19-hez kapcsolódó lassulást – ismerteti harmadik negyedéves eredményeit a MOL november 6-i közleményében.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a társaság nehéz évkezdéssel indított, ugyanis az első negyedévet követően 152 millió dolláros (48,4 milliárd forintos) nettó veszteség kellett elkönyvelniük. Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója ezennel meglepően jó eredményekről számolt be: „A harmadik negyedéves eredmények jelentős javulást mutattak a második negyedév alacsony szintjéhez képest. Ennek köszönhetően reális esély van arra, hogy elérjük a 2020-ra adott EBITDA iránymutatás-sáv felső határát, az 1,9 milliárd dollár körüli értéket.  Minden szegmens pozitív szabad pénzáramot ért el az év eddigi részében a világjárvány ellenére, bizonyítva működésünk erősségét és ellenállóképességét. A Fogyasztói Szolgáltatások szegmens rekordmagas harmadik negyedéves EBITDA-t termelt, de a többi szegmens is jó eredményeket szállított a nyomott nyersanyagárak és árrések ellenére: a Kutatás-termelés üzletág az ACG akvizíciónak, míg a Feldolgozás és kereskedelem üzletág a kimagasló finomítói kihasználtságnak és feldolgozási aránynak köszönhetően tudott javítani eredményén. Mindezek ellenére ébernek kell lennünk, mivel a járvány még nem ért véget, és a következő hónapok ismét komoly kihívások elé állíthatnak minket.

Kutatás-Termelés (Upstream) szegmens szénhidrogén termelése 8%-kal nőtt az előző negyedévhez képest, napi 126,9 ezer hordóra, ez 18%-kal haladta meg az előző év hasonló időszakát. Ez annak köszönhető, hogy az ACG immár teljes negyedéves működésével járult hozzá a termeléshez. A MOL-ra eső részesedés az azeri termelésből napi 29,8 ezer hordó volt a harmadik negyedévben. Az olaj- és gázárak emelkedtek a harmadik negyedévben, de még jóval az előző évi átlag alatt vannak. Az első három negyedévre erős hatással volt a jelentősen alacsonyabb olajár (a Brent 37%-ot esett az egy évvel korábbihoz képest, 41 USD/hordó volt) és a realizált gázárak (34%-os csökkenés az egy évvel korábbihoz képest).

Feldolgozás és kereskedelem (Downstream) újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-ja jelentősen emelkedett és a második negyedévi mélyponthoz képest majdnem megduplázódott, de még így is 26%-kal gyengébb volt a 2019-esnél, a nyomott finomítói árrések és a némileg gyengébb petrolkémiai árrések miatt.

A tiszaújvárosi poliol projekt meghaladta a 70%-os készültséget a harmadik negyedév végére, bár az előrehaladás némileg elmarad a tervezettől a járványhelyzet miatt. Járványügyi intézkedéseket vezettünk be, hogy csökkentsük a fertőzés kockázatát az építkezésen és biztosítsuk az üzleti folytonosságot. A harmadik negyedévben elkészült az új, évi 20.000 tonna kapacitású gumibitumen üzem, amely használt autógumikat hasznosít újra.

A Fogyasztói Szolgáltatások minden idők legjobb negyedéves eredményét érte el, 183 millió dollárt, 14%-kal magasabbat a tavalyi harmadik negyedévinél. Az egész hálózatra kiterjesztett megtakarítási akciók révén alacsonyabb lett a működési költség, ami szintén segítette az EBITDA növelését. Az egyszerűsített szabad pénzáram 27%-ot növekedett éves összehasonlításban a harmadik negyedévben, 14%-ot az első három negyedévben, és meghaladta a 300 millió dollárt, ami már most több, mint a 2019-es teljes évi érték. Folytatódott a töltőállomás-hálózat átalakítása a Fresh Corner-koncepció szerint. A harmadik negyedév végére a Fresh Cornerek száma 910-re nőtt a június végi 895-ről.

Gázszállítási üzletág EBITDA-ja 59%-kal növekedett a 2019. harmadik negyedévihez képest és 43 millió dollárt ért el. A határon át történő szállítás kapacitásigénye jelentősen növekedett, ami magasabb szabályozott bevételt eredményezett, miközben az üzemeltetési költségek csökkentek.  A magasabb kapacitáslekötés és az alacsonyabb működési költség az EBITDA-t 37%-kal emelte az első három negyedévben az előző év hasonló időszakához képest.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.