Trading

Hét év után most először látja pozitívan a J.P. Morgan az Exxont

NRGreport | 2021.01.14. 13:42

A J.P. Morgan volt az utolsó nagy amerikai befektetési bank, amely szerdán végre pozitívvá váltott az ExxonMobil értékelése kapcsán.

Hét év után volt az első alkalom, amikor J. P. Morgan már egyenesen ajánlotta is a befektetőknek az Exxon vásárlását, ez azóta nagy fordulat, miután 2014 közepén 100 dollár alá esett le az olaj ára. Ekkor a nagyobb olajvállalatok részvényei is több mint a felére csökkentek.

A Morgan Stanley hétfőn szintén emelt egyet a vállalat értékelésén, míg a Goldman Sachs és a Wells Fargo is egyaránt pozitív ajánlásokat tett közzé a múlt hónapban, ami annak a jele, hogy a Wall Street nyugtázta a vállalat radikális csökkentéseit a kiadások terén, továbbá figyelembe vette a március óta eső részvényárfolyamot is. "A fokozott átláthatóság, a költségcsökkentési intézkedések és a megnövekedett befektetői nyomás mind arra ösztönözheti az Exxont, hogy következetesebb eredményeket produkáljon" – mondta el Phil Gresh, a J.P. Morgan elemzője.

A koronavírus sújtotta olajpapírok mind eladáson voltak az elmúlt hónapok során, és az egész szektor a túlélésért küzdött. A csődhullám, eszközleírások, osztalékcsökkentések megrendítették a bizalmat az ágazatban. A kőolajárak most vére visszakeveredtek az egy évvel ezelőtti mélyponthoz képest, és az elemzők végre kezdik elhinni, hogy talán a vérengzés legrosszabbja már elmúlt. A J.P. Morgan munkatársai méltatták az Exxon ígéretét, miszerint 2025-ig 20 milliárd dollárra korlátozzák a tőkekiadásokat, és a részvények célárfolyamát 50 dollárról 56 dollárra emelték. A Goldman Sachs megemlítette az olajvállalat vegyipari üzletágának és guyanai tevékenységének megfordulását, valamint a szabad cash flow javulását és a nyersolajra vonatkozó konstruktív képet.

Az Exxon részvényei 0,9 százalékkal emelkedtek, 48,32 dollárra. Az árfolyam azóta is ehhez közeli sávban mozog.

Fotó: exxon

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.