Fenntarthatóság

Kína 2030-nál hamarabb csökkentheti szén-dioxid kibocsátását

NRGreport | 2015.08.25. 13:17

Kína már 2030-nál előbb elérheti, hogy megállítsa szén-dioxid kibocsánásának növekedését – állítja egy friss tanulmány -, mivel becslések szerint jelenlegi szén-dioxid kibocsátása már most elmarad a vártnál, olvasható az oilprice.com cikkében. 

Bár Peking nem adott ki részletes jelentést a tavalyi évi szén-dioxid kibocsátásának szintjéről, de ennek mértékét külső elemzők évi 9-10 milliárd köbméterre becsülik. A kínai gazdaság növekedési ütemének gyorsulásával ez a szám később a 20 milliárd köbmétert is elérheti. 

 “Értelmetlen megbecsülni a kibocsátás növekedését, ha nem rendelkezünk pontos számokkal a kibocsátás jelenlegi mértékét illetően”, mondta Dabo Guan, a Kelet-Angliai Egyetem éghajlatváltozással foglakozó szakértője, az augusztus 19-én a Nature folyóiratban megjelent tanulmány 24 szerzőjének egyike. “A kiindulópont ismeretének hiányában mindenfajta célkitűzés ésszerűtlen próbálkozás”, nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek. 

A tanulmány szerint a szakértők által közzétetett becslés 10-14 százalékkal túlbecsüli a 2013-as szén-dioxid kibocsátást, mivel más képlet szerint számol, a Kínában használatos kőszén ugyanis gyengébb minőségű valamint 40%-kal kevesebb szenet tartalmaz mint a világ más részein. 

Bár a világ érzékelhetően túlbecsüli Kína szén-dioxid kibocsátásának mértékét, Guan professzor szerint Kína előtt kemény munka áll, hogy valóban elérje 2030-ra kitűzött céljait. És itt most nem csak Kínáról, mint fő kibocsátóról van szó. Kína csak 2006-ban előzte meg az Egyesült Államokat szén-dioxid kibocsátás tekintetében, mindaddig az USA volt a legnagyobb légszennyező a világon. Ma Kína kibocsátása az amerikai kétszerese, a világénak pedig több mint a negyede. 

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.