Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Mol-INA ügy: börtönben marad Sanader

NRGreport | 2015.08.26. 15:32

Továbbra is vizsgálati fogságban marad Ivo Sanader, volt horvát kormányfő, mivel a bíróság elutasította szabadlábra helyezési kérelmét. Sanader nyolc és fél éves büntetését tölti háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. Az egyik vádpont szerint Sanader 10 millió euró kenőpénzt fogadott el a Moltól, annak fejében, hogy a magya vállalat irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajcég felett.

Elutasította a Zágráb megyei bíróság szerdán kihirdetett döntésével Ivo Sanader volt horvát kormányfő szabadlábra helyezésének kérelmét, így a politikus vizsgálati fogságban marad.

A volt kormányfő védőügyvédei arra mutattak rá, hogy Sanadernek joga van szabadlábon védekezni, amit azzal magyaráztak, hogy letelt a törvényben meghatározott, legfeljebb három és fél éves határidő, ameddig a vizsgálati fogság Horvátoszágban tarthat. A volt kormányfő pedig már közel négy éve van börtönben, mert Sanadert korábban a bíróság jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hypo Bank- és az Mol-INA-ügy egyesített perében.

A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárási hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, s közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.

A horvát alkotmánybíróság idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban azonban még nem született jogerős ítélet.

A Zágráb megyei bíróság azzal indokolta döntését, hogy számításai szerint nem telt le a vizsgálati fogság maximális határideje, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik korábbi ítéletére hivatkozott. A vádlott különböző bűncselekmények miatt van őrizetben, s ezeket a fogva tartásban töltött időszakokat nem lehet összeadni – közölték.

Sanader ügyvédei az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért. "Annak ellenére, hogy különböző ügyekben folyik eljárást a vádlott ellen, már letöltötte azt az időt, ameddig a vizsgálati fogság tarthat" – mondták, majd hozzátették, hogy ügyfelüket korlátozták szabadságában és megsértették alapvető emberi jogait. Ivo Sanader egészségügyi okok miatt nem vett részt személyesen a tárgyaláson.

  NRGreport
Címkék
#INA   #Ivo Sanader   #Mol  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.