A 2008-ban alapított vállalat fő profilja a megújuló erőforrásokon alapuló energiatermelés, ám portfóliójuk kiterjed az energiakereskedelemre, valamint az energiagazdálkodás területére is.
Az ALTEO Csoportnak jelenleg 11 erőműve van – négy szélerőmű, két-két hulladék depóniagázt és termálvíz mellett keletkező kísérőgázt hasznosító egység, valamint három földgáz alapú kogenerációs erőmű -, amelyek összesen 36,5 MWe bépített névleges villamosenergia-kapacitással, illetve 237 MWth beépített névleges hőenergia kapacitással rendelkeznek. A vállalat 2010-ben tőzsdére ment, 2011-ben pedig 2 milliárdos kötvényprogramjra kapott jóváhagyást. 2012-ben földgázkereskedelmi engedélyt is kaptak, az új üzletág elsődleges célja a saját földgáztüzelésű erőművek ellátása volt.
Vezérigazgatója ifj. Chikán Attila, az igazgatóság összetétele: Kaderják Péter, Ifj. Chikán Attila, Kovács Domonkos, Müllner Zsolt, Molnár Bálint.
Az Alteo Group 2013-ban 6,147 milliárd, 2014-ben pedig 5,860 milliárd forint árbevételt ért el.
Győr-Moson-Sopron megyében jelentős távhőszolgáltatók, összesen több mint 60 vállalatnak – köztük az AUDI-nak – biztosítják a fűtést.