Cégtár

ÉMÁSZ

NRGreport | 2015.08.30. 21:11

Az 1894-ben alapított Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. áram- és földgázszolgáltatással foglalkozik. A cég igazgatóságának elnöke Marie-Theres Thiell, tagjai: Bernhard Lüschper, Friedrich Wilhelm Knebel, Koncz László. A felügyelő bizottság tagjai: Emmerich Endresz (elnök),Szörényi Gábor, Dénes József, Martin Herrmann, Marc Wolpensinger, Martin Konermann, Juhász Gyuláné, Szabóné Petrovics Gabriella, Takács János.

Az EMÁSZ testvércége az ELMŰ, a két vállalat 2000 óta együttműködik, így közösen felelnek a megfelelő stratégia kialakításáért, valamint közösen üzemeltetik a hálózatüzemeltetési és ügyfélszolgálati tevékenységeket ellátó leányvállalatokat. Az ELMŰ Nyrt. Budapesten és agglomerációjában, az ÉMÁSZ Nyrt. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben, valamint Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyeegyes részein mintegy kétmillió ügyfél számára biztosítja a villamos energiát egyetemes szolgáltatóként, de több ezer vállalati ügyféllel is rendelkeznek. Az ÉMÁSZ 2014-es árbevétele 70 milliárd forint volt, amely 4 milliárd forinttal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Jelenleg 83-an dolgoznak a cégnél.

A céget 1995-ben részben privatizálták, a két új tulajdonos a német RWE és a szintén német Energie Versorgung Schwaben AG 48,8 százalékos tulajdonrészt szerzett. Részvényeit 1998-ban vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, ahol jelenleg B kategóriás részvénynek számít. 2015-ben a magyar állam bejelentette, hogy a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül felvásárolja az RWE-től az ELMŰ-ÉMÁSZ lakossági üzletágát és erről szándéknyilatkozatot is aláírtak. A pontos vételi ár nem ismert, szakértők szerint nagyjából 160 milliárd forintos lehet a tranzakció értéke.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.