NRGreport
Menü

Fatih Birolt nevezték ki a Nemzetközi Energia Ügynökség élére

Fatih Birol 2015. szeptember 1-jén elfoglalta helyét a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) igazgatói székében, személyével új korszak köszönt be a hatóság életében – tájékoztatott az IEA közleményében.

Az IEA-nál húsz éve dolgozó szakember pontos belső tudással rendelkezik arról, mik az intézmény erősségei, s hol – és főként hogyan – fejleszthető gyors és hatékony reagálási készsége a globális energiapiaci változásokra. 

Ritka alkalom, hogy egy nemzetközi szervezet fejére az intézmény belső köréből válasszanak vezetőt. 

“Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy mától vezethetem az ügynökséget, és nagyra értékelem a 29 tagország képviselőinek belém fektetett bizalmát”, köszönte meg a kinevezést Dr. Birol. 

A török származású Birol az 1974-ben alapított IEA sorban a hetedik igazgatója. A korábbi holland minisztert, Maria van der Hoevent váltja a poszton. 

Forrás: IEA