Román-kínai vegyesvállalat alapításáról döntött a román kormány, amely 847 millió euró értékben épít majd hőerőműblokkot az Oltentia energiaközpontban. A 600 megawatt kapacitású blokk 2019-ben kezdheti meg a termelést.
Románia egy kínai céggel partnerségben épít egy 847 millió euró értékű hőerőműblokkot, erről emlékeztetőt fogadott el szerdán a bukaresti kormány.
A kabinet szerdai ülésén meghatalmazta az energetikai minisztériumot, hogy az Oltenia energiaközpont igazgatótanácsában éljen szavazati jogával egy román-kínai vegyes vállalat alapítása érdekében, amelyben részes lesz a China Huadian Engineering Co. Ltd. kínai cég is.
A vegyes vállalat építené meg a 600 megawatt kapacitású hőerőműblokkot. Üzembe helyezését 2019-re tervezik. A hőerőműblokk barnaszénnel termeli majd a hőenergiát. Az emlékeztető szerint több mint 4 ezer munkahelyet biztosít a projekt úgy, hogy 3000 fenntartásához járul hozzá, és további 1800-at létesít. A hőerőműblokk évente 4,6 millió tonna barnaszenet használ fel majd.
Júliusban jelentették be, hogy az idén mintegy 2 ezer alkalmazottat bocsátott el az állami tulajdonban levő Oltenia energiatermelő központ, amely a Romániában termelt villamosáram mintegy egyötödét biztosítja. Az energetikai központ alkalmazottainak száma 15 400-ra csökkent.