NRGreport
Menü

Csaknem ötödével nő a lakossági áramár Ukrajnában

Szeptember 1-jétől jelentősen, csaknem 20 százalékkal emelték Ukrajnában a lakossági áramfogyasztás díját.

A számlák fizetése egyre többeknek okoz komoly nehézséget, a befizetések 6-8 százalékkal visszaestek, a regionális fejlesztési, építés- és lakásügyi minisztérium adatai szerint a lakossági rezsitartozás eléri 12 milliárd hrivnyát, a csaknem 154 milliárd forintot.

Az áram díja Ukrajnában sávosan emelkedik. A havi 100 kilowatt fogyasztásnál eddig egy kilowatt 37 kopejkába (4,7 forint) került, szeptembertől viszont 45,6 kopejkába (5,8 forint). A 100-600 kilowatt közötti fogyasztás esetében egy kilowatt 79 kopejkába (10,1 forint), az e feletti fogyasztásnál pedig kilowattonként 1,48 hrivnyát (csaknem 19 forint) kell fizetni.

Szakértők rámutattak arra, hogy míg korábban az alsó sáv határa havi 150 kilowattnál volt, ezt levitték 100 kilowattra, amit bizonyosan túllép egy ukrán család havi fogyasztása. Az áremelés éppen ezért azoknak a családoknak lesz nagy érvágás, akik a kisfogyasztói rétegbe tartoztak, és eddig is nehezen tudták a rezsiszámláikat fizetni.

Közben szeptember 1-jétől a kormány átlagosan 13 százalékkal emelte a minimálbért és a nyugdíjakat. A minimálnyugdíjat 1074 hrivnyára (13 770 forint), a minimálbért pedig 1218 hrivnyáról (15 616-ról) 1378 hrivnyára (17 667 forintra) emelték.

Az állam által dotált lakossági rezsi fokozatos piaci szintre emelése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltétele volt ahhoz, hogy hitelt nyújtson Ukrajnának.
 

Forrás: MTI