Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Mit jelent pénzben Iránnak az atomalku?

NRGreport | 2015.09.11. 06:19

Az amerikai szenátus demokrata képviselői csütörtökön elgördítették az utolsó akadályt is az iráni atomalku elől. Irán számára így hamarosan elérhetővé vállnak azok a befagyasztott pénzek, amelyeket az EU és az USA indítványozására a nemzetközi pénzintézetek zároltak.

A szenátus demokrata honatyái csütörtökön biztosították, hogy elnöki vétó alkalmazása nélkül is életbe léphessen a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország), valamint Teherán által július 14-én Bécsben megkötött atomalku, a republikánusok így nem tudják kisiklatni azt.

Egyes politikusok szerint az atomalkuval kinyílik Pandora szelencéje: azt mondják, hogy a felszabaduló összegek és az iráni olajüzletekből majd befolyó milliárdok is lehetővé teszik majd, hogy Irán terroristákat pénzeljen. De mit is jelent ez pontosan, mennyi pénzhez juthat hozzá Irán?

A 2011-ben és 2012-ben bevezetett szankciók számítások szerint mintegy 100-150 milliárd dollárt érintenek – a pontos összeg ismeretlen. Irán az alku részeként ismét hozzáfér majd ezekhez a pénzekhez. Az országnak azonban tetemes adósságai is vannak, pl. Kína felé, ezeket ki kell majd egyenlítenie. A Brookings Institiution számításai szerint az adósságállomány 50 milliárd dollárt tesz ki, Irán tehát a maradékkal gazdálkodhat. Elemzők szerint ezt az összeget Irán belepumpálja majd igencsak rossz bőrben lévő gazdaságába – ezt az amerikai hírszerzés elemzői is így gondolják.

Az Irán ellen bevezetett szankciók 2013-ban recesszióba vetették az ország gazdaságát. Az infláció mértéke 35%-ig száguldott. A Világbank adatai szerint Irán mostanában kezd ebből kilábalni, a drágulás üteme 15%-ra csökkent vissza idén. A hivatalos munkanélküliségi ráta még mindig 10% fölött van, de elemzők ezt reálisan inkább 20% körülire teszik. Az egy főre számított GDP 3500 dollár körül van, ami egyötöde a szaúd-arábiainak és tizede az amerikainak.

Van azonban egy komoly bevételi forrása Iránnak, mely most nyílik meg. Az ország elleni szankciók bevezetésének része volt egy olajembargó is. Voltak olyan országok, melyek nem vettek ebben részt, pl. Kína, Japán vagy India, de Irán így is elvesztette piacának 45%-át, napi 1,2 millió hordót. Bevételkiesésben ez évi 60 milliárd dollárt jelent.

Most, hogy az atomalkuval ismét megnyílik az ország számára a nemzetközi piac, ismét pótolható lesz ez a veszteség, bár a nyomott olajárak miatt sokkal kisebb mértékben, írta a Yahoo Finance. Sőt, elemzők szerint a piacon hirtelen jelentkező iráni többlet még jobban lenyomhatja majd az olaj árát a nemzetközi piacokon, hordónként akár 5-10 dollárral is.

Abban mindenki egyetért, hogy Irán még így is komoly összeghez jut – nagy kérdés azonban továbbra is, hogy mire használja majd. Az atomalku részét képezi egy olyan kitétel is, hogy az USA-EU páros bármikor visszaállíthatja a szankciókat, ha Irán megsérti a megállapodás nukleáris energiára vonatkozó részét. Abba azonban nem szólhatnak bele a nyugati országok, hogy hogyan és mire használja saját pénzét.

  NRGreport
Címkék
#atom   #EU   #Irán   #nukleáris   #olaj   #USA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.