Közösségi elven működő energiamegosztási rendszert szeretne megvalósítani egy amerikai startup vállalkozás, a Yeloha – írja a hvg.hu.
A bostoni székhelyű cég, a Yeloha egy olyan közösségi energiatermelő- és elosztó rendszer kiépítésén fáradozik, amelyben nagyobb lakóközösségek napenergia-termelésből önálló termelői és fogyasztói közösséget hozhatnának létre.
A Yeloha elképzelése szerint nem egy nagy energiatermelő-központot üzemeltetne, hanem sok kisebb, sűrűn elhelyezkedő kistermelő termelné meg a közösség számára szükséges energiát, elsősorban elektromos áramot.
A Yeloha közel 3,5 millió dollárt gyűjtött össze közösségi finanszírozásból, hogy az első rendszereket New Yorban és más államokban elkezdje kiépíteni. Nem véletlen, hogy a cég ötlete a napenergiára épít, hiszen ez az az energiaforrás, amely akár házi körülmények között is kitermelhető, és ehhez már bőven léteznek a technológiai feltételek. További részleteket a hvg.hu cikkéből tudhat meg.