Kína olajfogyasztása dinamikusan bővül, a stratégiai készleteit rohamtempóban tölti fel. A saját olajmezői óriási hozamuk ellenére sem tudják majd kielégíteni a belföldi keresletet, közben az egész szektorban burjánzik a korrupció. Vajon a kínai állam nagyobb kontrollra törekszik, vagy éppen a szabad versenyt proponálja?

A világ második legnagyobb gazdasága egyre jobban terjeszkedik az olaj- és gáziparban is. Szaúd-Arábia 2009-ben először exportált több olajat Kínába, mint az Egyesült Államokba, ezzel egy időben Kína komoly összegeket fektetett az arab ország olajfinomítóiba. Ezzel azonban nem ért véget a kínai tőke olajiparba való vándorlása: 2011-ben és 2012-ben kanadai befektetéseket eszközöltek, és a folyamat azóta sem lankad.

A kínai energiaszektort alapvetően három állami tulajdonú vállalat határozza meg. Ezek: a China National Offshore Oil Company (CNOOC) és a PetroChina, melyek olaj- és földgázkitermelő cégek, és a Sinopec, egy alapvetően finomítással foglalkozó társaság. Összefogta tehát a szektor két végletét, a kitermelést és a finomítást. Az utóbbi években Kína olyan társaságokra koncentrált komoly tőkebefektetéseket, melyek a földgáz- és olajipar középmezsgyéjén, az úgynevezett mid-stream üzletágban találhatók: azokra a cégekre, melyek a termelőktől a finomítókig juttatják el a nyersanyagot.

Kína legutóbbi ilyen projektje az Irán és Pakisztán között húzódó olajtávvezeték, melynek építését annak ellenére kivitelezik, hogy az Egyesült Államok azt hevesen ellenzi. A vezetékkel ugyanis nem Kína egyre növekvő energiafelhasználására adnak megoldást, hanem Pakisztán energiaproblémáit enyhítik – írta az Oilprice.com.

Egy másik ilyen távvezeték egyenesen a növekvő Kínai keresletet elégítené ki: az oroszokkal kötött megállapodás keretében orosz nyersolajat szállítanak majd Daqing városába. Ismerős a név? Ez Kína legnagyobb olajlelőhelye, itt található a híres Daqingi olajmező, Heilongjiang régióban, Északkelet-Kínában. Daqingban 1959-ben találtak először olajat és a Daqing Oilfield Company mind a mai napig elképesztő mennyiséget, megközelítően napi 1 millió hordót termel ki. A daqingi olajmezőn 1300 olajlelőhelyet találtak, és 60 ezer kút üzemel. Daqing egyike a világ négy legnagyobb kiterjedésű és termelésű olajmezőinek. Korábban úgy becsülték, hogy a daqingi olajmező előreláthatóan 2060 utánig képes lesz kielégíteni a kínai piacot, és annak szükségleteit – az egyre növekvő keresletnek és fogyasztásnak köszönhetően azonban az orosz behozatalra is rászorulnak.

Egy új olajtávvezeték-üzemeltető társaság létrehozásával Kína átalakítja olajipari infrastruktúrájának tulajdonjogi viszonyait. Az állami hátterű China Securities Journal információi szerint a három nagy állami társaságot megfosztják a vezetékektől, ezeket az eszközöket pedig magánbefektetőknek értékesítik. A lap szerint erre azért van szükség, hogy csökkentsék azt a monopóliumot, amit ezek a társaságok felállításuk óta élveznek. Az átalakítással nagyobb lesz a verseny a kínai energiaszektorban, és a nem titkolt remények szerint csökkenti majd az ebben a szektorban is burjánzó korrupciót.

Egyes iparági elemzők azonban szkeptikusak: a korrupció megfékezéséhez szerintük nem elég, ha Kína csak a mid-stream szegmens privatizációját végzi el – a monopólium így megmarad az upstream és downstream oldalon egyaránt. Ráadásul, az újonnan felépített cégnek monopóliuma lesz a mid-stream szegmensben. Versenyhelyzet teremtése helyett az új cég arra lesz majd jó, hogy a kínai állam kontrolt gyakorolhasson a nyersanyag szállításán, mondják. A kérdés ott lóg a levegőben: ha meg szeretnék szüntetni a monopóliumot és a korrupciót, miért nem értékesítik egyszerűen a nagy állami mamutok eszközeit?

Annyi biztos azonban, hogy Kína továbbra is az egyik legbefolyásosabb és legnagyobb szereplő a világ energiapiacán. Nyersolajfogyasztása 10 százalékos növekedést mutat év/év szinten, csak idén nyáron két olajtávvezeték-megállapodást kötött három országgal. Ezenkívül rohamtempóban tölti fel stratégiai olajtartalékát is. A gyorsan fejlődő olajszektor és a növekvő kereslet alapján logikus lépés, ha a kínai állam irányítani akarja a nyersanyag áramlását.