Budapestnél egyetlen uniós fővárosban olcsóbb a lakossági földgáz – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb nemzetközi energiaár-összehasonlításából.
Az elemzés 29 fővárost vizsgál, magában foglalva az összes európai uniós fővárost.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzés szerint az idei szeptemberi árak alapján Budapesten 3,33 eurócent volt egy kilowattóra földgáz, ennél kevesebbet – 3,19 eurócentet – csak Bukarestben kellett fizetni. Párizsban, Amszterdamban, Dublinban, Londonban, Madridban vagy Ljubljanában ennek több mint kétszerese, míg Stockholmban a hatszorosa, 20,66 eurócent volt egy kilowattóra földgáz lakossági ára.
A MEKH vizsgálata kitért a villamosenergia-árakra is. A magyar fővárosban 12,06 eurócent volt egy kilowattóra áram, amellyel Budapest a 4. helyezett, a legalacsonyabb, 6,23 eurócent Belgrádban volt, a legdrágább pedig Koppenhágában, 30,34 eurócent.
A felmérés alapján, míg 2013 szeptemberében a két keresetből élő magyar háztartások a jövedelmük 6,6 százalékát költötték gáz- és áramfogyasztásuk költségének fedezésére, addig tavaly ez az arány már csak 5,5, idén pedig 4,7 százalék volt. E tekintetben Budapest a 2013-as 2. legdrágább helyről a 10. helyre került a rangsorban.
Az árak gyűjtését és azok összehasonlítását – a MEKH és az osztrák hatóság (E-Control) megbízásából – egy független finn cég végzi az érintett országok szolgáltatóinak és szabályozó hatóságok adatainak alapján. Az árgyűjtés nem csak a végfogyasztói árra terjed ki, hanem az egyes árelemekre is, így külön vizsgálja az energiadíjat, a rendszerhasználati (hálózati) díjakat, az energiaadót és az áfát.