NRGreport
Menü

Közeledik a kötelező energetikai audit határideje

Kevesebb mint két hónapjuk maradt a kötelező energetikai audit elvégzésére az évi 50 millió eurónál nagyobb forgalmat bonyolító, vagy 250-nél több alkalmazottat foglalkoztató magyarországi nagyvállalatoknak.

December 5-ig minden magyarországi nagyvállalatnak el kell végeznie a teljes körű energetikai auditálást, kivéve azoknak, amelyek az EN ISO 50001 szabványnak megfelelő, akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított energiagazdálkodási rendszert működtetnek - hívta fel a figyelmet a Veolia Energia Magyarország Zrt. közleményében.

Ezt írja elő az Európai Unió 2012-ben elfogadott irányelve, amely évente 1,5 százalékos kötelező energia-megtakarítást ír elő minden tagállamának a 2020-ig terjedő időszakban. Ennek szabályait a magyar jogrendbe az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény és annak végrehajtási rendelete ültette át - áll a közleményben.

A közlemény szerint az érintett vállalatok kétféle módon gondoskodhatnak új kötelezettségük teljesítéséről, vagy megfelelő szakembert vesznek fel, vagy partnerre bízzák a feladat elvégzését. A Veolia szerint az utóbbi mellett szól, hogy a költségek szintje alacsonyan tartható, miközben az audit garantáltan az elvárt minőségben készül el.

"Fontos, hogy a vállalatok nyerhetnek is a feladat szakszerű elvégzésével. Hiszen az audit sikeresen tárhatja fel a nagyvállalatok működésében azokat a pontokat, ahol komoly energiamegtakarítási potenciál rejtőzik" - hangsúlyozta Fernezelyi Ferenc, a Veolia Energia Magyarország Zrt. kereskedelmi igazgatója a közlemény szerint. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szükséges intézkedések és beruházások eredményeképpen az energetikai költségek akár felével-harmadával is mérsékelhetők - tette hozzá.

A Veolia Energia Magyarország Zrt. cégcsoportja 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával, 2013-ban kötött stratégiai együttműködési megállapodást a magyar kormánnyal. Csaknem 700 főt foglalkoztat, konszolidált árbevétele 2013-ban 38 milliárd, 2014-ben pedig 41,2 milliárd forint volt.

Forrás: MTI