Fenntarthatóság

Szén-dioxid-kibocsátás: 2014 volt a fordulópont

NRGreport | 2015.10.26. 08:01

A vezető gazdaságok (G20 országok) szén-dioxid-kibocsátásának csökkenésében fordulópont lehet 2014, amikor a globálisan 3,2 százalékos gazdasági növekedést az üvegházhatású gázok energiához kapcsolható kibocsátásának mindössze 0,5 százalékos emelésével sikerült elérni – állítja a PwC.

A tanácsadó cég eljuttatta az MTI-hez a Karbonszegény gazdaságok indexe című elemzés eredményeit, amely a vezető gazdaságok szén-dioxid-intenzitását modellezi. Ezt a mutatót úgy képezik, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mennyiségét a bruttó hazai termék (GDP) egymillió dollárjára vetítik.

Az elemzés megállapítja, hogy tavaly 2,7 százalékkal mérséklődött a szén-dioxid-intenzitás a vizsgált országoknál. A tavalyi mérséklődés a PwC elemzésének első megjelenése óta eltelt hét év legmagasabb értéke – mutatnak rá a közleményben.

Az elemzés szerint a 2014-es év volt az első év, amikor több országnak (az Egyesült Királyságnak, Franciaországnak, Németországnak és Olaszországnak, valamint az Európai Unió egészének) sikerült 6,3 százalékkal vagy annál nagyobb mértékben csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást.

Kína, a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, 6 százalékkal tudta mérsékelni az üvegházhatású gázok kibocsátását, így az Európai Unión kívüli legjobban teljesítő ország lett – tették hozzá. Megjegyezték azonban, hogy öt országban – Dél-Afrikában, Indiában, Brazíliában, Szaúd-Arábiában és Törökországban – nőtt a szén-dioxid-kibocsátás.

A közleményben kitérnek arra, hogy az eredmények ellenére már hetedik éve nem sikerült globálisan elérni a célul kitűzött szintet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának GDP-egységre jutó csökkentésében. Annak érdekben ugyanis, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése ne haladja meg a 2 Celsius-fokot, a szén-dioxid-kibocsátás 6,3 százalék körüli gyors és tartós csökkentése szükséges évente világszinten.

Leo Johnson, a PwC fenntarthatóságért és klímaváltozásért felelős cégtársa szerint az energiafelhasználásban akkor következik majd be valódi fordulat, amikor a megújuló energiaforrások egyenértékűvé válnak a fosszilis tüzelőanyagokkal.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.