Vállalatok

Varró: a nyomott magyar növekedés segít elérni a célt

NRGreport | 2015.10.26. 04:30

Miközben a nap- és szélenergia gyorsan terjed a világ olyan országaiban, ahol ez korábban elképzelhetetlen volt, például Afrikában, addig Magyarország e téren jelentős lemaradásban van — közölte az NRGreporttal Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) gáz-, szén- és árampiaci részlegének vezetője. Magyarország azonban így is sikeresen teljesítheti szén-dioxid-kibocsátási célkitűzését, amiben szerepe lehet annak is, hogy  viszonylag nyomott gazdasági növekedési pályán van az ország, ami az energiafogyasztást is befolyásolja – derül ki az  interjúból.

 

Közeledik az ENSZ évvégi, párizsi klímacsúcsa. Teljesíthetőnek tartja a kibocsátáscsökkentési vállalásokat? Például azt, hogy az EU 2020-ra az 1990-es szint 80 százalékéra akarja csökkenteni a szén-dioxid-emissziót, s 20 százalékra növelni a megújulókból – elsősorban a szél- és a naperőművekből – származó energia részesedését.

A Nemzetközi Energiaügynökség úgy látja, hogy globálisan sikerülhet 2050-ig 2 fokon belül tartani az éghajlat felmelegedését. De még mindig nem vagyunk azon a pályán, ahol lennünk kellene. Biztató, hogy 2014-ben a világ szén-dioxid-kibocsátása stagnált, annak ellenére, hogy a világgazdaság dinamikusan, 3 százalékkal nőtt. Egyre inkább megfigyelhető az úgynevezett decoupling, vagyis, hogy a szén-dioxid-kibocsátás és a világgazdaság növekedése elkezdett szétválni. Ez azért nagy szó, mert az utóbbi 25 évben mindössze kétszer csökkent a globális szén-dioxid-kibocsátás: az 1990-es évek elején, a szovjet tervgazdaság összeomlását követően, illetve 2009-ben, a világválság kitörésekor. Mindkétszer a gazdasági visszaesés miatt lett alacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátás.

Melyek azok a térségek, országok, ahol a szén-dioxid-kibocsátás az utóbbi években az átlagnál jobban csökkent?

A nyugati sajtóban még a közelmúltban is gyakran megjelent nézet, miszerint Európa töri magát az éghajlatváltozás érdekében és a nagy ázsiai feltörekvő országok, mint Kína, csak potyautasok, egyáltalán nem igaz. A mostani globális csökkenés ugyanis elsősorban Kínának köszönhető, mely a legtöbbet fektet alacsony karbon-, illetve megújuló energiaforrásokba. A kínai nap- és szélenergia-beruházások nagyjából kétszeresen meghaladják az európaiakat. Bár Kína energiafogyasztása a gazdasága lassulása miatt most stagnál, arra számítunk, hogy hosszú távon növekedni fog, s bizonyosan tisztább szerkezetben.

S mi a helyzet a világ többi részével?

Globálisan fontos változás, hogy Európa most már politikailag nincs egyedül. Az Egyesült Államokban az Obama-adminisztráció határozottan elkötelezett a klímavédelem mellett, a Clean Power Plan (magyarul: tiszta villamosenergia-terv) az európaival összemérhető ambíciókat fogalmaz meg. Kínában is a legfelsőbb politikai szinten is már megjelenik az éghajlat felmelegedésének korlátozása melletti elkötelezettség.

Technológiai téren is vannak jó hírek. A villamosenergia-költségek ötévente szokásos, most pont az idei évben elkészített IEA-elemzés azt mutatja, hogy mind a nap-, mind a szélenergia-költségek jelentősen csökkentek 2010-hez képest. Egyrészt a napelemgyártási technológia fejlődött sokat, aminek következtében most már óriási gyárakban állítják elő, tömeges méretekben a napelemeket, ami masszív költségcsökkenést eredményezett. Másrészt nagyobb szélturbinák létesültek, valamint olyanok, amelyek arra vannak optimalizálva, hogy gyengébb szélerősség mellett is viszonylag jól tudnak energiát termelni. Ez kevesebbe kerülhet, hiszen a szélkeréknek csak egyszeri beruházási igénye van, melyet követően az átlagköltsége annál alacsonyabb lesz, minél többet jár az évben.

E költségcsökkenés mennyire érződik a fogyasztói árakban? Például olcsóbban lehet megvásárolni a még mindig meglehetősen borsos árú napelemeket?

Az energiaszámlánk több tényezőtől is függ. Például, hogy mennyi villanyt fogyasztunk nappal, illetve naplemente után, késő este milyen mértékben használjuk a villamosenergia-hálózatot, vagy hogy milyen annak a szabályozása.

Azokban az országokban, amelyek gázbehozatalra szorulnak és viszonylag drága importgázt vásárolnak, továbbá jó természeti adottságuk kulturált, befektetőbarát politikával párosul, a nap- és szélenergia telepítése alacsonyabb költséggel jár, mint importált gázt elégetni gázturbinákban. E tekintetben jó példa Brazília, ahol a nap- és szélerőműfarmokra jól kitalált befektetőbarát politika érvényesül, a villamosenergia-tenderek átláthatóak. Így az ottani szél- és napelemfarmok
állami támogatás nélkül verik meg az importált gázra épülő erőműveket. Igaz,  Magyarországhoz képest Brazília helyzete annyival könnyebb, hogy atlanti-óceáni partja nagyon szeles. De kedvező helyzetben van India is, mivel ott sokat és erősen süt a nap. Ugyanakkor az energiapolitika milyensége is rendkívül fontos. Görögországban például a napenergia drágább, mint Németországban, annak ellenére, hogy a dél-európai országban sokkal erősebb a napsütés. Egy napenergia-projekt esetén ugyanis sok építőipari típusú tevékenység van, márpedig ez Németországban jóval kisebb költséggel, versenyszerűbben és átláthatóbban működik, mint jó néhány más országban, ami bizonyos mértékig egyensúlyozza a kevesebb napsütés hatását.

De még az olyan országokban is, ahol a körülmények kedvező kombinációja nincs meg, a költséghatékonyság látványosan javul. Amíg mondjuk 5-10 éve erős környezetvédelmi elkötelezettség kellett a nap- és szélenergia-befektetéshez, mert az nagyon drága volt, addig ma jelentős nap- és szélenergia-beruházásokat hajtanak végre az USA olyan tagállamaiban, ahol a kormányzó egyáltalán nem támogatja a klímavédelmet, a nap- és szélenergiára azonban pozitív gazdaságfejlesztő eszközként tekint. Vagyis ma már nemcsak a német zöldek és a skandináv szociáldemokraták támogatják a megújuló energia használatát, hanem egészen más politikai kultúrájú országok, mint például Kenya, Etiópia, Dél-Afrika, India, Brazília vagy Marokkó is komoly nap- és szélenergia-befektetőkké váltak.

Az olcsóbb kínai napelemekre kivetett uniós védővámok ugyanakkor akadályozzák az európai árcsökkenést.

Nem szeretnék foglalkozni azzal, hogy mi állhat egyes állami intézkedések mögött. Mindenesetre az nyilvánvaló, hogy ha többet kell fizetni az importért, annak számláját végső soron a fogyasztó állja.

Gátolhatja a nap- és szélenergia globális elterjedését, hogy azokat a villamosenergia-rendszerek nem képesek korlátlanul befogadni?

Komoly technológiai fejlődés történt a villamosenergia-rendszerek irányításában. Mivel a nap nem mindig süt, a szél pedig nem mindig fúj, ezek változékonyságot visznek a villamosenergia-termelésbe. Ez ugyan technikai probléma, de olyan, amit meg lehet oldani. Márpedig a nap- és szélenergia-termelés növekedésével párhuzamosan abban is látványos fejlődés történt, ahogyan a villamosenergia-rendszerek irányítói tudják kezelni e változékonyságot.

Míg például Spanyolországban az ottani rendszerirányító, a Red Electrica tíz évvel ezelőtt azt állította, 3 ezer megawatt szélkerék-kapacitás fér be a spanyol rendszerbe, addig az ma már 21 ezer megawattal működik, biztonságosan, nincsenek áramszünetek. A német rendszer tartalékkapacitás-igényét pedig lefelé módosították az elmúlt években, mert a német villamosenergia-rendszer gyorsabban fejlődött, mint a nap- és szélenergia. A modern informatika szisztematikus alkalmazása a villamosenergia-hálózatra nagy mértékben javítja a rendszer befogadóképességét a nap- és szélenergiára és ma már világosan látszik, mennyire konzervatívok és pesszimisták voltak a tíz évvel ezelőtti prognózisok arról, a villamosenergia-rendszerek mennyi nap- és szélenergia-kapacitást tudnak befogadni.  

Mennyire várható, hogy a fosszilis energiahordozókba fektetett pénzek a megújuló energiákba mennek át és ez átcsoportosítás milyen ütemben valósulhat meg?

Már ma is jelentős volumenű beruházások vannak. Európában évente mintegy 40 milliárd eurót fektetnek megújuló energiába. E pénz túlnyomó többsége azonban nem a hagyományos, fosszilis energiahordozókba fektető cégektől származik. Vannak szabályt erősítő kivételek, például a francia Total olajtársaságnak van egy komoly napenergia-programja, és erre vállalaton belül csoportosít át forrásokat. De az európai nap- és szélenergia-beruházások döntő része új forrásokból érkezik, nem a hagyományos energiaszektorból. A napenergia esetében a legfontosabb egyedi forrás a nyugat-európai középosztály, egy ilyen családnak van 100-200 ezer eurónyi megtakarítása és ebből mondjuk 10 ezer eurót elkölt arra, hogy napelemet  tesz a háztetőre. Ehhez az kell, hogy az energiapolitika élvezzen olyan támogatottságot, ami mozgósítani tudja ezeket a középosztálybeli megtakarításokat. Fontos a szerepük a nyugdíjalapoknak és biztosítóknak is, amelyek hosszú távú, megbízható befektetéseket keresnek, s a drágább beruházásokhoz, mint például egy tengeri szélkerék megépítéséhez, ami 6-7 millió euróba kerül, a középosztálybeli magánbefektető egyedileg nem elegendő.

Aztán vannak megújulóenergia-befektetésekre specializálódott cégek, amelyek szintén sikeresek az európai piacon. S végül, de nem utolsósorban, a villamosenergia-szektorban az olasz Enel vagy a spanyol Iberdola most már komoly nap- és szélenergia-beruházók. Vagyis nem csak a fosszilis energiahordozókból megy át pénz a megújuló energiákba, hanem ezek új finanszírozási csatornákat nyitnak meg.

Jó ötletnek tartja a bányák újranyitását?

Európa nagyon világosan lefektetett energiapolitikával rendelkezik és van egy szintén egyértelmű emissziós kereskedési rendszer. Pontosan tudjuk 2030-ig előre, hogy az európai villamosenergia-szektor mennyi szén-dioxidot bocsáthat ki. Ezeket az emissziós célokat csak úgy lehet teljesíteni, hogy a ma Európában működő széntüzelésű erőművek jelentős része be fog zárni a következő húsz évben. Az európai emissziós kereskedési rendszert pont azért alkottuk meg, hogy az emissziós jogok versenypiaci alapon osztódjanak el. Ha tehát van olyan széntüzelésű erőmű, amelyik nyer ebben a versenyben, akkor életben fog maradni. Más szóval, ha van olyan magánbefektető, aki a saját kockázatára, a saját tőkéjéből egy szenes létesítményt akar építeni és vállalja azt, hogy versenyezni fog az emissziókereskedelmi rendszerben és megveszi a kibocsátási jogokat, akkor azt nem kell megtiltani neki. Azt viszont határozottan ellenezném, hogy állami pénzt költsünk erre.

A napenergia-szektorban megfigyelhető pozitív változások mikor tükröződhetnek a hazai beruházásokban is?

Sajnos, Magyarország e tekintetben nagyon le van maradva, és nemcsak Németországhoz vagy Svédországhoz képest, hanem Csehországgal és Romániával szemben is. Csehországban több mint tízszer akkora napenergia-kapacitás van, mint Magyarországon, noha előbbi sokkal felhősebb, esősebb. Pedig a Dél-Alföld napenergia-adottságai európai viszonylatban egyáltalán nem rosszak.A hazai szélenergia-ipar pedig öt éve nem nő, a globálisan már megfigyelt technológiai és költséghatékonyság-javulás Magyarországra még nem érkezett el.

Tény, hogy 2006 óta nem adtak ki szélfarmok telepítésére szóló engedélyt. Mi lehet ennek az oka?

Ezt a magyar közmű-szabályozási hivataltól kellene megkérdezni, az adja ki ugyanis az engedélyeket. Mi csak azt látjuk, hogy Európa csaknem minden országában a szélenergia-termelés szépen növekedett az elmúlt öt évben, kivéve Magyarországot.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország nem lesz képes teljesíteni a szén-dioxid-kibocsátási vállalását?

Nem feltétlenül. A hazai szén-dioxid-kibocsátás ugyanis meglehetősen alacsony szintű és az elmúlt években stagnált. Jó hír, hogy – különösen a feldolgozóiparban – meglehetősen jó az energiahatékonyság, ez jellemzi a külföldi tőkéből létrejött, viszonylag új létesítményeket. A szélenergia ugyan – mint már említettem – stagnált, de volt előrehaladás a megújuló energiák területén: biogáz-energia, illetve geotermikus fűtő létesítmények jöttek létre.

Viszont van néhány dolog, ami ugyan a szén-dioxid-kibocsátást lefelé húzza, de igazából negatív hatású. Mindenekelőtt az, hogy Magyarország elég nehezen lábalt ki a pénzügyi válságból. A nemzeti jövedelem növekszik, de ezt csak néhány ágazat, autógyár húzza felfelé, a foglalkoztatás emelkedik, de ebben a közmunkának van jelentős szerepe. Vagyis viszonylag nyomott gazdasági növekedési pályán van az ország, ami értelemszerűen az energiafogyasztást is befolyásolja. Hiszen Magyarország közepes jövedelmű ország. Míg például mosogatógéppel Franciaországban gyakorlatilag minden család rendelkezik, Magyarországon csak a középosztályba tartozók és az afelettiek, ami azt jelenti, hogy több mint egymillió családnak nincs mosogatógépe.

Ha az ország dinamikus növekedési pályára állna, akkor az életszínvonal növekedésével a magas jövedelmű nyugat-európai országokban vagy az USA-ban sztenderd háztartási gépek nagyobb mértékben fognak elterjedni. Az Egyesült Államok abban is jó viszonyítási pont, hogy a Magyarországéhoz hasonló éghajlatú, azaz meglehetősen forró nyárú területein mindenkinek van légkondicionáló berendezése, miközben nálunk ez még gyakorlatilag luxusnak számít. Egyszóval, ha Magyarország egyszer majd rááll dinamikus növekedési pályára, akkor az jelentős energiaigényt fog támasztani.

Ráadásul úgy tűnik, a napelemekre kivetett hazai termékdíj még inkább megnehezítheti Magyarország szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési vállalásának a teljesítését.

Ezek a vállalások a teljes energiafogyasztás csökkenése miatt teljesülni fognak. Ami a megújulóenergia-vállalásainkat illeti, azt szokták mondani, ami nem ütközik a fizika törvényeivel, az lehetséges, feltéve, hogy valaki hajlandó fizetni értük. Mégis ahhoz, hogy ezeket teljesítsük, annyi megújuló energiaberuházásra lenne szükség az évtized hátralévő részében, ami látványos változás lenne az elmúlt öt évhez képest. Ez egy meglehetősen optimista forgatókönyv. Az biztos, minden, ami a megújuló energia növekedését megdrágítja vagy megnehezíti ennek megvalósulását, az hátráltat. S e tekintetben nem csak a termékdíjra kell gondolni. Hanem arra is, hogy például hiába magasabbak a megújuló energia államilag támogatott árai Magyarországon, mint néhány nyugat-európai országban, talán még ennél is fontosabb szempont, vajon teljes biztonsággal tudom-e azt, hogy a kormány legalább egy évtizedig nem fogja megváltoztatni a véleményét, fenntartja a befektetői biztonságot, a megépített létesítmények tényleg a ma hatályos rendelkezések szerint fognak működni. Ez a helyzet például Ausztriában. Vagy pedig egy támogatott átvételi ár, ami után minden nap böngészni kell a közlönyt, hogy éppen milyen szabály módosult. A két eset egészen más beruházásokat fog eredményezni. Nemcsak Magyarországgal kapcsolatban véljük úgy az ügynökségnél, hanem általános problémának tartjuk, hogy a megújulóenergia-politikák nagyon változékonyak és kicsi a megbízhatóságuk. Egy napelem vagy egy szélkerék fél éven át fix kezdeti beruházás, ami után húsz éven át termelni kell. Ha a kormányok két-háromévente meggondolják magukat, adókedvezmények vagy ártámogatás kapcsán akkor az kedvezőtlen befektetői környzetet teremt. Még egyszer hangsúlyozom, ez nem Magyarország-specifikus probléma, ez felmerült Spanyolországban és az Egyesült Államokban is.   

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.