Fenntarthatóság   rovat támogatója a Novochem

Geotermikus fűtési rendszer épült Vasváron

NRGreport | 2015.10.27. 14:26

Több mint 600 millió forintból geotermikus fűtési rendszert építettek ki Vasváron, a 85 százalékos európai uniós és magyar támogatással megvalósult fejlesztéssel a Régióhő Kft. távfűtési rendszeréhez csatlakozott épületek földgázfogyasztását kiváltja a helyben feltárható termálvíz energiája.

A városi önkormányzat geotermikus energiahasznosítási projektjének keddi projektzáró ünnepségén Tóth Balázs polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: az energiahasznosító rendszerrel évente közel 22 terajoule földgáz helyettesíthető geotermikus energiával, melyhez 136 375 köbméter termálvizet használnak fel.

A 2015 márciusában indított és fél év alatt befejeződött kivitelezés során a már meglévő kút párjaként egy 2524 méter talpmélységű, óránként 45 köbméter térfogatáramú új kutat fúrtak, amelyből 85 Celsius-fokos termálvizet termelnek ki.

Tóth Balázs elmondta: a fejlesztéssel a 4300 fős lakosú település távfűtési rendszeréhez csatlakozott lakások 100 százalékát, valamint az önkormányzati intézményeket fűtik, az energetikailag felhasznált termálvizet pedig a kitermeléssel azonos mélységű hévíztárolóba juttatják vissza.

A létesítmény megvalósítása nem járt maradandó környezetkárosítással, üzemeltetése során sem a felszíni, sem a felszín alatti vízkészletet nem szennyezi, emellett évente 929 tonnával, a berendezés 30 éves élettartama alatt pedig 27 860 tonnával csökken a levegő szén-dioxid-terhelése – mondta V. Németh Zsolt, az agrártárca környezetügyért felelős államtitkára.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.