Elemzés

Ralizott az olaj, de a trend nem változott

NRGreport | 2015.10.29. 07:41

Erős szerdai napot zárt az olaj, az irányadó félék ára 6%-os emelkedésben is volt napközben. Fontos azonban, hogy az előttünk álló legalább 2 évben hiányozhat a valódi felfelé hajtó erő az olaj árfolyamában- mondják a szakértők. Ráadásul Irán még tovább nehezít ezen a helyzeten.

Igaz, hogy az amerikai készletadatra ralizott szerdán az olajpiac, mivel a készletek kisebbek lettek a vártnál. A trend azonban ezzel nem fordult meg: sőt, még jövő ilyenkor is többlet lesz az olajpiacon, szóval bőven 2017-et írunk már, mire a kereslet és a kínálat elkezd kiegyenlítődni – mondta a CNBC-nek Thomas Pugh, a Capital Economics közgazdásza. Az előrejelzésük szerint a Brent típusú olaj az idei év végére elérheti a hordónkénti 55 dollárt.

Ezt támasztja alá, hogy a BP brit olajipari óriás is bejelentette, hogy visszavágja a költségeit, mivel hosszú távon alacsony olajárral számolnak. A vállalat úgy látja, hogy az árfolyam 2017-ig 60 dollár körül alakulhat.

Jason Gammel, a Jefferies elemzője azonban úgy hiszi, a 60 dolláros árfolyam nem lesz elegendő a piac kiegyensúlyozására, tekintetbe véve azt a nyomást, amit Irán piacra való visszatérése jelent. Ahogy ugyanis az Iránnal szembeni szankciókat feloldják, az olajexport emelkedését várják az országtól, amely további extra kínálatot és árnyomást eredményez. Van egy nyilvánvaló kockázat az iráni olajjal kapcsolatban: komoly az esélye ugyanis annak, hogy Irán nem a piaci várakozásoknak megfelelő exportmennyiséggel tér majd vissza a piacra.

  NRGreport
Címkék
#Brent   #Irán   #olaj   #olajár-csökkenés   #USA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.