Fenntarthatóság

Klímaszakértők képzése indul Pest megyében és Budapesten

NRGreport | 2015.11.06. 09:46

A sikeres toborzás eredményeként Pest megyében és a fővárosban három helyszínen – Nagykovácsiban, Budafokon és a III. kerületben –, helyszínenként mintegy 20–20 fő részvételével veszi kezdetét azoknak a leendő klímareferens szak­emberek­nek a képzése, akik a Nemzeti Klímaadaptációs Hálózat tagjaiként tehetnek majd sokat szűkebb-tágabb környezetükben a klímaváltozás hatásai ellen.

Az izlandi, liechtensteini és norvég pályázati támogatással kialakítandó hálózat célja segítséget nyújtani az önkormányzatok, a járási és megyei hivatalok, valamint a különböző intézmények számára, hogy a klímaváltozással kapcsolatos teendőket eredményesen integrálják a fejlesztési terveikbe.

A Nagykovácsiban november 5-én elindított, Budafokon és a III. kerületben pedig november 26-án induló, négyszer kétnapos képzéssorozat során a részt vevő, többségében önkormányzati szakemberek a klímaváltozással és annak magyarországi hatásaival, egy-egy ország, régió vagy éppen település sebezhetőségének mérésével és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás rugalmasságának lehetséges fokozásával, a települési klímaváltozási stratégia készítésének lépéseivel, a projektekhez, pályázatokhoz tartozó pénzügyi és technikai ismeretekkel, valamint a projektekhez kapcsolódó kommunikáció eszközeivel ismerkedhetnek meg.

Önkormányzatunk a lehetőségeihez képest megtesz mindent annak érdekében, hogy megőrizhessük környezetünk természeti értékeit. Bízom abban, hogy a képzésen részt vevő szakemberek a jövőben a segítségünkre lehetnek a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás témakörében, az ezzel kapcsolatos teendők feltérképezésében és településfejlesztési terveinkbe való beillesztésében – mondta el a nagykovácsi képzéssorozat elindulása kapcsán Kiszelné Mohos Katalin. Nagykovácsi polgármestere emlékeztetett rá, hogy a nagyközség a most záruló európai uniós fejlesztési időszakban is több sikeres, a környezeti fenntarthatóságot és a megújuló energiaforrások felhasználásának elterjesztését célzó programot valósított meg.

A klímaváltozás kapcsán egyre égetőbbek a feladatok országszerte, hiszen az elmúlt időszak szélsőséges időjárása is megmutatta, hogy hazánk a többi európai országhoz képest érzékenyebb a klímaváltozásra – fogalmazott a nagykovácsi képzéssorozat elindításakor elmondott köszöntőjében Dr. Fegyveres-Fiskál Gábor. A projektet megvalósító DIPOL Csoport ügyvezetője szerint a feladat fontosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy hamarosan elérhetővé válnak a 2014–2020-as európai uniós fejlesztési időszak klímapolitikai célú pályázati forrásai.

A környezeti és energiahatékonysági operatív program 1116,9 milliárd forintos keretének több mint a feléből kimondottan a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást, valamint az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrások felhasználását célzó projekteket támogatnak majd, e források tehát számottevő fejlesztésekre adnak lehetőséget nemcsak a környezettudatosság és a környezeti fenntarthatóság, de az energiahatékonyság terén is.

Éppen ezért elengedhetetlen, hogy országszerte legyenek olyan jól felkészült szakemberek, akik képesek lesznek e forrásokra jó fejlesztési terveket lefektetni, ígéretes projekteket generálni, színvonalas pályázatokat írni, és e forrásokat felhasználva sikeres projekteket megvalósítani, az adott település vagy megye lakói javára – fogalmazott Dr. Fegyveres-Fiskál Gábor.

Ennek érdekében az ország négy régiójában – a Nyugat-dunántúli, az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régió három-három megyéjében, valamint a Közép-magyarországi régió nyugati felében – indítja el a leendő klímareferens szakemberek képzését az elkövetkező hetekben a DIPOL Csoport és konzorciumi partnerei: az Atrois Kft., a Wessling Kft., a Herman Ottó Intézet és a Western Norway Research Institute.

A programról bővebb felvilágosítás nyújt a www.klimatudatos.hu honlap, valamint a projekt Face­book-oldala a www.facebook.com/klimatudatos címen.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.