Címlap

Tovább bővíti északi-tengeri portfólióját a Mol

NRGreport | 2015.11.06. 09:53

Újabb öt kutatási engedélyre pályázik, egy norvég olajcéggel kötött megállapodás által pedig további három licencben szerez részesedést a Mol az Északi-tengeren, bővítve ezáltal a 14 tengeri licencből álló portfólióját.

Kifejtették: egy vagy több – úgynevezett "drill or drop" (fúr vagy felad) elven működő – engedély elnyerésével a magyar vállalatcsoport két évig kutathat az adott területen, sikeres találat esetén pedig további fúrásokat végezhet majd. A pályázat eredménye 2016 januárjában derül ki – mondta Lars Thorrud, az olajkonszern norvég leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

A kizárólag kutatással és kitermeléssel foglalkozó leányvállalat becslései szerint az Északi-tenger legalább 50 milliárd hordó kitermelésre váró készletállománnyal rendelkezik, az ügyvezető igazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy térség potenciálját rendkívül nehéz pontosan meghatározni, mivel bármelyik pillanatban újabb lehetőségekre bukkanhatnak a kutatások során.

Arra a kérdésre, hogy az olajipari vállalatok számára miért olyan vonzó a norvég piac, az igazgató többek között a magas szintű szabályozottságot és átláthatóságot említette, így például a bürokrácia egyszerűbbé tételére szabványszerződéseket alkalmaznak, a benyújtott pályázatokat kizárólag a minőség alapján bírálja el az állam, nem pedig a cégek mérete vagy nemzetisége alapján.

Az északi-tengeri régió előnyeként említette továbbá az adórendszert: amennyiben az olajipari vállalat nem talál olajat, a norvég állam egy éven belül visszatéríti a kutatás ideje alatt befektetett összeg 78 százalékát. Ezzel szemben kereskedelmi értékű találat és annak kitermelése esetén a cég köteles a kőolaj értékesítéséből származó bevételének 78 százalékát – adó formájában – a norvég kormánynak odaadni. A mindössze 22 százalékos nyereségszerzési lehetőség mellett is mintegy 50 olajtársaság van jelen a norvég piacon, ami több mint a duplája a húsz évvel ezelőtti állapotnak – jegyezte meg Lars Thorrud. Az igazgató ígéretesnek tartja azt is, hogy Norvégiában évek óta először, idén ismét nőtt a kőolaj-kitermelés volumene.

A Mol Nyrt. júliusban zárta le a norvég Ithaca Petroleum Norge (IPN) 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását az Ithaca Petroleum Ltd-től, melynek eredményeként a Mol-csoport 600 millió hordó, többségében kőolajat tartalmazó földtani vagyonra tett szert, kétszeresére növelve ezáltal a kutatási portfólióját.

A norvég IPN Mol Norge néven működik tovább.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.