NRGreport
Menü

István Gábor: csak a gyors engedélyeztetéshez kell kormányzati segítség

Interjú | Kántor Endre | 2015-11-11 05:30

Világszinten is unikális technológiából varázsol majd környezetbarát módon energetikai termékeket, alapanyagokat a nemrég alapított Homatech Recycling Zrt. Interjúsorozatunk második részében István Gáborral, a beruházó Homatech vezérigazgatójával beszélgetünk arról, hogyan találtak rá a technológiára és milyen pénzből épül fel a gumi-újrahasznosító referenciaüzem Százhalombattán.

Mikor indul el a beruházás?

Jelenleg a magyarországi beruházás előkészítésének a végén járunk, terveink szerint idén decemberben indul a beruházás, amit az engedélyeztetési eljárással kezdünk. Ezt követően mintegy 18 hónap a kivitelezési időszak, 2017. májusában indulhat el a próbaüzem, ami maximum 6 hónapig tart. Ha minden jól megy, a próbaüzem végén hivatalosan is elkezdjük az ipari termelést.

Mit kell tudni az üzemről?

A beruházás Százhalombattán valósul meg, 4,1 hektáros területen. Ez jelenleg a MET, pontosabban a Dunamenti Erőmű Zrt. tulajdonában van. Most zajlik a telekalakítási eljárás, a területet megvásároljuk, mert igen jó infrastruktúrával rendelkezik. Ez szénhidrogén-termelő üzem lesz, a teljes üzemterület jövedéki adóraktárnak minősül majd, ezért is volt kiemelten fontos, hogy jól kiépített infrastruktúrával rendelkezzen. A vásárlással optimálisan használjuk ki azokat az adottságokat, melyek az erőműnél már rendelkezésre állnak, miközben az erőmű leépítése miatt ez a terület már fölöslegessé vált. Szerencsés véletlen volt.

Milyen engedélyekre van szükség az üzem indulásához?

Úgynevezett anyagárban történő hasznosítási engedélyre, szakkifejezéssel élve R3-as engedélyre van szükségünk. Környezetvédelmi hatástanulmány nem szükséges, mert még évente a 30 ezer tonna maximális kapacitással sem érjük majd el azt a határt, hogy ilyen kellene. Maga a folyamat nem jár károsanyag-kibocsátással, a folyamathoz szükséges hőenergia előállítása is határérték alatt van. A környezetvédelmi és a jövedéki engedélyen kívül valójában nincs is másra szükségünk. Az elmúlt két évben azon dolgoztunk, hogy maga a HOMATECH-WTM technológia és hulladékhasznosítási rendszer megkapja mindazokat a tanúsítványokat és engedélyeket, melyek a hazai működéshez elengedhetetlenek, és elősegítik a nemzetközi értékesítést is. Ezek egyik fő eleme az ún. ISCC minősítés, ami a megújuló energiákról szóló EU direktívának való megfelelés elismerése, és azt igazolja, hogy fenntartható működésről van szó, ill., hogy a keletezett termékek ezen direktíva alá tartoznak, megfelelnek a követelményeknek. Az ezekből előállított villamos energiát gyakorlatilag megújuló energiaként lehet elszámolni. Az ISCC tanúsítványnak van még egy előnye, mégpedig az, hogy kimondja, hogy a HOMATECH-WTM rendszerből előállított folyadék frakció minőségjavító továbbfeldolgozás esetén biokomponensnek számít – tehát jogszabály szerint ugyanabba a kategóriába esik, mint pl. a repcéből gyártott bioüzemanyag komponens. A szabadalom tulajdonosa, az OT Industries segítségével folytatott tagállami egyeztetéseket az elmúlt években, ennek során többek között Németországban, Franciaországba, Hollandiában és Belgiumban tárgyaltuk. Németország volt az első, aki megújulóként listázta a Homatech-módszerrel gumiból gyártott termékeket.

István Gábor Fotó: Fényes Gábor

Ha már szóba került a szabadalométulajdonos, mit kell tudni a DRON vállalatról?

A DRON-t 1999-ben alapította Farkas László, felesége és két fia. Gépészmérnökként kidolgozott egy olyan módszert, melyet ipari alkalmazásra szeretett volna adaptálni - ez a bizonyos HOMATECH-WTM technológia. Ezt azóta fejleszti, 4-5 éve pedig jött el az a pillanat, amikor ipari környezetben is tesztelhető volt és bebizonyosodott, hogy ipari méretben is működik. Én 2006 óta foglalkozom hulladék újrahasznosítással, hulladékgazdálkodással, valamint a megújuló energiák területével, és 2010-ben találkoztam Farkas Lászlóval először. Másfél éven keresztül azt vizsgáltuk, hogy a technológia valóban megfelelő-e, a piaci elvárásoknak eleget tesz-e. Számos olyan technológia van ma itthon és a világban is, melyek kísérleti fázisban vannak, de még nem jutottak el arra a szintre, hogy a teljes jogszabályi és gazdasági elvárásoknak megfeleljenek – egy ipari méretekben megvalósuló beruházást azonban csak biztosan és jól működő technológiára lehet építeni. Amikor erről megbizonyosodtunk, a DRON magyarországi fióktelepének stratégiai igazgatójaként kezdtem el keresni a hazai megvalósíthatósági területeket, ill. a nemzetközi értékesítési lehetőségeket. Minden ehhez szükséges műszaki dokumentumot beszereztünk, számtalan pénzügyi auditon esett át a technológiai folyamat, és ennek a folyamatnak a során találkoztunk az OT Industriesszel, (akkor még Olajterv Zrt.-vel). 2014 év elején kezdték el a rendszert tanulmányozni, lefolytatták saját auditjaikat, vizsgálataikat – ez fontos volt, mert az OT Industries olyan mérnöki gárdával és szakmai kompetenciával rendelkezik, amely kétséget kizáróan igazolta a szabadalom működését. Ők is meglátták a lehetőséget ebben a technológiában, és a két félnek sikerült megállapodnia. Fontos, hogy a DRON, ill. Farkas László, mint szabadalomtulajdonos fejlesztőüzemnek, ill. fejlesztőnek minősülnek, de a licenc értékesítéséhez és a technológia gyártásához szükséges kapacitásuk nincs. Így kiemelten fontos, hogy sikerült a fejlesztőnek és az OT Industriesnak megállapodnia a technológia gyártására és nemzetközi kereskedelmére. Ahhoz, hogy a nemzetközi kereskedelem, kereskedelmi hálózat kiépítésével értékesíthető technológia legyen, nagyon komoly gyártói bázis szükséges. Mivel a szabadalmi licencjogok az OT Industriest illetik meg, ő vállalta a technológia gyártását is. Ezzel magyarországi munkahelyeket teremt, és a magyar exportalapot jelentősen növeli. Az OT Industries honosított egy felvidéki magyar által fejlesztett szlovák technológiát, így lett a HOMATECH-WTM egy magyar hasznosítási rendszer.  

István Gábor

A Homatech Recycling Zrt. vezérigazgatója.

Ezt megelőzően a DRON Industries s.r.o stratégiai igazgatója, valamint a ZSOGA-Véd Kft. tanácsadója. István Gábor közel tizenöt éve foglalkozik hulladékhasznosítással és környezetvédelmi szolgáltatásokkal. 2011-től a nevéhez fűződik HOMATECH-W hulladékhasznosítási technológia nemzetközi jogszabályi környezetbe történő beintegrálása, a hulladékhasznosítás ilyen irányú elfogadtatása. Első vezetői tapasztalatait 1998-tól kezdődően, az akkoriban Magyarország egyik legnagyobb faipari gyárának vezérigazgató-helyetteseként szerezte.

Kormányzati támogatást vesz igénybe a projekt?

Kormányzati pénz nincs a projektben. Elindítottunk egy kiemelt jelentőségű beruházási státusszá való nyilvánítási folyamatot, erre beadtunk egy kérelmet. Ez a kivitelezési időszakban csupán az engedélyeztetési eljárás lerövidítéséről szól. Várhatóan megkapjuk a következő napokban, hetekben, hiszen minden követelménynek megfelelünk, ami ehhez a státuszhoz kell, sőt: az 50 fős új munkahelyteremtés, több tíz millió eurós beruházási érték, a környezetvédelmi előírások, a megújuló energia területén létrehozott érték nálunk nem vagylagosak, ezt mind tudjuk. Ez csupán az engedélyeztetési folyamatban játszik ugyan szerepet, számunkra mégis jelentőset, hiszen különben egy adott engedély kiadása hónapokig is el tud húzódni.

Hogyan került a képbe a Csányi Sándor vállalatbirodalmához tartozó Bonitas 2002 Befektetési Zrt.?

Az OT Industries egyik tulajdonosaként. Figyelemmel kísérték az OT közel kétéves munkáját a HOMATECH-WTM szabadalom kapcsán és meglátták a pénzügyi befektetési lehetőséget benne. A Bonitas úgy döntött, hogy pénzügyi befektetőként vesz részt ebben a projektben, és a hulladékhasznosítási rendszer hazai megvalósításában.

A Dunamenti Erőmű tulajdonos MET-tel csupán az értékesítendő terület miatt van kapcsolat?

Igen. Ők rendelkeznek az értékesíthető telephellyel, ami ennek a projektnek kiválóan megfelel. Mivel sem uniós, sem kormányzati támogatást nem kívánunk igénybe venni, nekünk fontos volt, hogy optimálisan válasszunk területet, és ne a regionális támogatási intenzitásokat vegyük alapul. Fontos volt Budapest közelsége, a kiépítettség szintje és a referenciaüzem létesítéséhez szükséges egyéb szempontok: megfelelő tűzivízhálózat, hasznosítható épületrendszer, stb. Egy olyan ipari és erőművi környezetben valósul meg az üzem, ami demonstrálni tudja szerepét és jelentőségét is. A MET ebben a történetben egy ingatlant értékesítő, mi pedig ingatlant vásárlók vagyunk, más szerepe nincs.

Az eddig hallottak alapján a projekt win-win szituációnak tűnik, amin mindenki nyer…

A hulladékgumiból előállított őrleménynek egyre inkább szűkül a piaca, ráadásul a fenntarthatósága is kérdéses, hiszen az energiaigénye óriási. A használt gumi másik hasznosítása a gumiégetés, azaz az energetikai hasznosítás: itt jelentős változásokat hoz majd a közelgő  jogszabályváltozás - mely alapján EU által a csökkentett emisszió-kibocsátási határértékek kerülnek bevezetésre, ezért ezen a téren januártól jelentős csökkenésre lehet számítani. Ennek hatására nem biztos, hogy ez az iparág a jelenlegi működéssel rentábilis lesz, ezért valószínűsíthető, hogy egyes égetők csökkentik a kibocsátásukat. Önmaga a hulladékégetéssel persze közvetlen energiát termel, az azonban nem tárolható, azonnal fel kell használni. Továbbá az sem hatékony ebben, hogy a gumiban rejlő energia nem elegendő az égetéséhez, ezért folyamatosan külső energiaforrásra szorul. Mi a hulladékban rejlő energiát felhasználva alakítjuk át külső energia hozzáadás nélkül a gumit tárolható energiahordozókká, termékekké. Az ISCC tanúsítvány nem csupán a folyamat fenntarthatóságát igazolja, hanem az előállítás során keletkező üvegházhatású gázok szintjének a megtakarítási arányát is, - ez pedig 67%-kos, magyarán ekkora megtakarítást eredményez a folyamat.

Interjúsorozatunk első részében a HOMATECH-WTM Hasznosítási rendszer kizárólagos Licenc jogok tulajdonosa, az OT Industries - korábbi nevén Olajterv - Vagyonkezelő Zrt. elnök vezérigazgatóját, Polony Istvánt kérdeztük.

Kántor Endre