A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern teljesíti a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos összes kötelezettségét, összhangban az orosz-magyar kormányközi megállapodással és az annak alapján aláírt szerződésekkel – közölte a társaság.
Közlésük szerint a Roszatom figyelemmel kíséri a párbeszédet, és teljes mértékben osztja a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által megfogalmazott álláspontot.
A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolódóan a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság.
Közleményében a Bizottság azt írta: Magyarország versenyeztetés nélkül, nem átlátható folyamat részeként ítélte oda a két új reaktorblokk építésére és két másik korszerűsítésére vonatkozó megbízást, a bizottság pedig úgy ítéli meg, hogy ez nincs összhangban az uniós közbeszerzési előírásokkal.
Lucia Caudet, a bizottság illetékes szóvivője kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy elrendelte-e ezzel egy időben a projekthez kapcsolódó közbeszerzések felfüggesztését a brüsszeli testület.
Közleményében a bizottság két uniós irányelvre hivatkozik. Mindkettő azt mondja ki, hogy az uniós közbeszerzési szabályokat államközi szerződés alapján akkor lehet mellőzni, ha maga a kormányközi megállapodás összhangban áll az uniós alapszerződéssel, a bizottság pedig pont ezt vitatja.
Magyarország visszautasítja azt a politikát, amelyben Brüsszel megtiltaná, hogy kereskedelmi megállapodást kössünk unión kívüli országgal, akár Oroszországgal, akár Kínával, akár arab országokkal – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Magyarország kész akár bíróság elé is vinni az ügyet, de arra is, hogy a következő két hónapban egyeztetéseket folytasson a 12 milliárd eurós beruházással kapcsolatban.
Kijelentette azt is: Magyarország garantálja, hogy a projekt 60 százalékának erejéig magyar és más uniós vállalkozások is bekapcsolódhassanak verseny keretében. Leszögezte ugyanakkor: az uniós vita az orosz fél pozícióját nem befolyásolja, "amit Oroszországgal megkötöttünk, be fogjuk tartani" – mondta.
Közölte: Magyarország nem biztosított kizárólagos jogot egyetlen orosz vállalkozásnak sem, az orosz kormány bízta meg a Roszatomot a megállapodás lebonyolításával. Magyarország és a Roszatom pedig közösen folytatja majd le az unió területén a tendert, amelynek keretében bekapcsolódhatnak más vállalkozások.
Emlékeztetett: a magyar kormány 2013 novemberében tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy kétoldalú megállapodásra készül Oroszországgal, ám az EB csak huszonnégy hónappal később indított eljárást. Ezalatt hozzájárult az üzemanyag-vásárlással vagy a műszaki paraméterekkel kapcsolatos megállapodásokhoz, és 2014 januárjában a kétoldalú megállapodás megkötéséhez is. Ezek alapján Lázár János cáfolta, hogy az unió ellenezné a beruházást. Szerinte a bizottság most kérdéseket tesz fel, ezeket a magyar fél kész megválaszolni.