A Tetra Pak publikálta 2015. évi fenntarthatósági jelentését, ismertetve a cég idei eredményeit a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás terén. A vállalat Magyarországon is sikeresen teljesítette környezetvédelmi célkitűzéseit: a budaörsi gyárban hosszú távon 52%-kal csökkentették a fajlagos energiafelhasználást, a feldolgozásra kerülő papír alapanyagoknak már 70%-a tanúsítottan felelős erdőgazdálkodásból származik.
A Tetra Pak több területen is jelentős előrelépést ért el fenntarthatósági törekvéseinek teljesítésében. Egyebek mellett:
“A Tetra Paknál a fenntarthatóságot mottónkkal – ’Megőrzi, ami jó’ – összhangban értelmezzük. Ez egyrészt arra utal, hogy feldolgozó és csomagolási megoldásaink révén megőrizzük az élelmiszerek minőségét, ugyanakkor azt is jelenti, hogy megőrizzük az emberek egészségét, valamint megőrizzük a jövőt: bolygónk, ügyfeleink és saját jövőnket egyaránt” – mondta Dennis Jönsson, a Tetra Pak csoport elnök-vezérigazgatója.
Magyarországon is felelősen |
---|
A Tetra Pak budaörsi gyára idén megszerezte az Európai Bizottság által kidolgozott EMAS tanúsítványt, mely a környezetvédelem terén nyújtott teljesítményüket folyamatosan javító vállalkozások és más szervezetek elismerésérére szolgál. Szintén fontos eredmény, hogy a gyártóüzem 68%-kal csökkentette gázfelhasználását, valamint 50%-kal villamosenergia-fogyasztását. Az itthon gyártott italos kartonok 70%-a készül FSC® (Forest Stewardship Council®, magyarul Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa) által tanúsított papírból, míg a 2014-ben Magyarországon forgalomba kerülő italos kartondobozoknak már 20,2%-a viselte az FSC emblémáját. A hulladékká vált italos kartonok visszagyűjtési aránya 2014-ben elérte a 23,4%-ot. |
“Az ENSZ 2030-as Fenntarthatósági Fejlesztési Céljainak bejelentése után a fenntarthatóság világszerte még inkább integrálódik a vállalatok tevékenységeibe. Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy ügyfeleinkkel együtt dolgozva megfeleljünk az ENSZ által meghatározott kritériumoknak” – tette hozzá.
A Tetra Pak törekszik arra, hogy a csomagolásokhoz használt kartonpapír FSC® (Forest Stwardship Council®) tanúsítású vagyis természetes úton megújuló, felelősen kezelt erdőkből származzon. A tanúsítvánnyal rendelkező papír aránya a 2013. évi 41%-ról 2014-ben globálisan 43%-ra emelkedett. A Tetra Pak középtávú célja, hogy csomagolóanyagai gyártásához 100%-ban FSC tanúsított kartonpapírt használjon.
A felelős alapanyag-beszerzés mellett a vállalat ugyancsak célul tűzte ki, hogy az újrahasznosított italos kartonok aránya 2020-ra globálisan 40%-ra nőjön. Ezt elsősorban a fogyasztók tájékoztatásával, az ismeretek és szaktudás megosztásával, a szelektív gyűjtési infrastruktúra használatának elősegítésével és az újrahasznosítási technológiák fejlesztésének támogatásával kívánják elérni.