Mintegy 200 millió forintos beruházással, az Új Széchenyi Terv keretében megújult a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) épületének energetikai rendszere.
Mezey Barna, az ELTE rektora elmondta, hogy a nyílászárók cseréje és a fűtéskorszerűsítés nyomán 40 millió forint értékű energia megtakarítása várható.
Kitért arra, hogy öt éve nem volt lehetőség az ELTE-n olyan mértékű rekonstrukcióra, mint az idén. Egy gyakorlóiskola, a könyvtár és a PPK felújítására összesen 850 millió forintot használhattak fel. Ugyanakkor fontolgatják az egyetem campusainak koncentrálását is – mondta a rektor.
Demetrovics Zsolt, a PPK dékánja azt közölte, hogy a kar 3500 hallgatónak, valamint 200 oktatónak és egyéb dolgozónak ad otthont. A hallgatók közül 700-an posztgraduális képzésben vesznek részt, illetve 300 külföldi diák is tanul a karon.